Orbán Viktor: Magyarország energiaellátását biztosítottuk

Orbán Viktor

A legfontosabb ügyet számunkra kedvező módon rendeztük el: nem lesznek szankciók, amelyek kiterjednének az olaj és a gáz területére, vagyis Magyarország energiaellátása a következő időszakban is biztosítva lesz – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök az uniós állam- és kormányfők versailles-i csúcstalálkozója után feltöltött Facebook-videójában, péntek hajnalban.

hirdetés

Orbán Viktor úgy fogalmazott, hogy az ukrán-orosz háború helyzete “több mint drámai”. “Meghallgattuk a Putyinnal tárgyaló francia elnököt és a német kancellárt. Nem zárható ki, hogy az összecsapások el fognak húzódni. Úgy döntöttünk, hogy Európa is bekapcsolódik a tűzszüneti tárgyalásokba” – mondta Orbán Viktor.

hirdetés

“Mind a francia elnöknek, mind a német kancellárnak köszönetet mondtunk, hogy megpróbálnak erőfeszítéseket tenni a béke helyreállítása érdekében” – ismertette a találkozón elhangzottakat a miniszterelnök. Orbán Viktor elmondta, hogy gazdasági kérdésekről is tárgyaltak Versailles-ban.

“A legfontosabb ügyet számunkra kedvező módon rendeztük el: nem lesznek szankciók, amelyek kiterjednének az olaj és a gáz területére, vagyis Magyarország energiaellátása a következő időszakban is biztosítva lesz” – emelte ki a miniszterelnök. Ezt elvégeztük, reggel folytatjuk – zárta szavait Orbán Viktor.


MTI

hirdetés