Novák Katalin: szervezett a menekültek ellátása a határon

Fotó: Novák Katalin Facebook oldala

Rendkívül jól, szervezetten folyik a menekültek ellátása a magyar-ukrán határ menti településeken – számolt be a magyar-ukrán határra látogató Novák Katalin a tapasztalatairól a közmédiának kedden Beregsurányban.

A megválasztott köztársasági elnök azt mondta, ezt bizonyítják a helyben segítőkkel, a nemzetközi szervezetek munkatársaival és a menekültekkel folytatott beszélgetései is. „Azért vagyok itt, hogy köszönetet mondjak és erőt adjak, hiszen már hetek óta állnak a vártán a helyi emberek” – tette hozzá. Elmondta: a példátlan összefogást mutatja, hogy településvezetők, a segélyszervezetek és a kormányhivatal munkatársai mellett sok jószándékú ember is jelen van. Ők mind azt keresik, hogy miként tudnának hasznossá válni. Azt tapasztalta – folytatta Novák Katalin -, hogy azok a menekülők, akik kilátástalan helyzetből indultak, itt egy kicsit megnyugvást találnak.

hirdetés

Minden menekülttel folytatott beszélgetésből az derül ki, hogy nagyon hálásak a magyar embereknek – fűzte hozzá. Ugyanakkor – folytatta -, vannak nemzetközi segítők is, akik szintén azt mondták el, hogy Magyarország helytállása példás, és ők is csak gratulálni tudnak a magyar embereknek. Hangsúlyozta: igyekszik bátorítani a helyben segítőket arra, hogy tartsanak ki, amíg szükség van a munkájukra, hiszen nem tudható, meddig tart a háború.

hirdetés

„Az biztos, hogy a magyar emberek békét akarnak. Azt szeretnénk, hogy minél hamarabb érjen véget a háború a szomszédunkban” – fogalmazott Novák Katalin, hozzáfűzve: ennek érdekében mindent meg fognak tenni, mert az ország vezetőinek az a dolga, hogy garantálják a biztonságot és arra bátorítsanak mindenkit, hogy erejükhöz mérten minden segítséget megadjanak azoknak, akik erre rászorulnak.

MTI

hirdetés