Idén már többen vesztették életüket vasúti átjárós balesetben, mint tavaly egész évben

halálos vonatbaleset Fotó: katasztrófavédelem (archív)

Romlott a közlekedési morál, idén már többen vesztették életüket vasúti átjárós balesetben, mint tavaly egész évben – hangzott el a Magyar Államvasutak Zrt. (MÁV) és a rendőrség közös balatoni balesetmegelőzési kampány-indító sajtótájékoztatóján, egy balatonszemesi vasúti átjáróban szombaton.

Biber Anett, a MÁV szóvivője úgy fogalmazott, drámai romlást mutat az idei vasúti baleseti statisztika. Az első öt hónapban 43 vasúti átjárós baleset történt, 17-el több, mint egy éve. Ezek 18 áldozatot követeltek, 11-gyel többet, mint egy éve, sőt többet a tavalyi egész évinél. A vasúti átjárók védelme, biztosítása az előírásoknak megfelelő, 2008 óta minden halálos vasúti baleset oka a KRESZ szabályainak megszegése volt – hangsúlyozta.

hirdetés

Megjegyezte, a figyelmetlenség, a szabályok be nem tartása veszélyezteti a vasutas dolgozókat és a vonaton tartózkodó utasokat is – hangsúlyozta, megjegyezve: a 2010 óta történt vasúti átjárós balesetekben 15 vasutas vesztette életét, és többen súlyosan sérültek. “A vasút részéről nincs mit szigorítani tovább, a közúti közlekedőknél kell elérni nagyobb figyelmet, növelni a felelősségtudatot, amit talán a szankciók növelésével lehetne elérni” – mondta Biber Anett.

Beszélt arról is, hogy a teljes magyar vasúti hálózaton 5460 vasúti átjáró található, amin naponta körülbelül 3 ezer vonat közlekedik. “Baj van” – summázta Gál Kristóf rendőr-alezredes, a rendőrség szóvivője a vasúti átjárós balesetek vizsgálatainak tapasztalatait. A romló tendencia az országos baleseti statisztikára is jellemző – jegyezte meg. Mint kifejtette, idén eddig 732-vel több személyi sérüléses közlekedési baleset történt, mint egy éve, és a halálos áldozatok száma is 29-cel magasabb.

“A rendőrség számos akciót, kampányt tart, de meggyőződésem, hogy nincs az a mennyiségű akció, nincs az a súlyos szankció, ami ezen a romló közlekedési morálon javítani tudna” – fogalmazott a rendőrségi szóvivő. “Amíg nem viseltetünk kellő figyelemmel és alázattal a közlekedés többi részvevőjével szemben, addig nem lehet markáns eredményt elérni” – tette hozzá.

Bognár Judit, egy gázolás utáni rehabilitációs szabadságát töltő motorvonat-vezető, anyaként és mozdonyvezetőként is arra kért mindenkit, fegyelmezetten, figyelmesen közlekedjen, mert mindenkit hazavárnak.

A MÁV áprilisban indította el a vasútbiztonsági kampányát, és ezzel a www.mav.hu/erjhaza oldalt. A rendőrséggel közös balatoni rendezvények júniusban a déli parton, Zamárdiban és Balatonfenyvesen, júliusban és augusztusban pedig az északi parton, a legforgalmasabb útátjáróknál folytatódnak. Az elmúlt tíz évben a Balaton környékén lévő útátjárókban összesen 21 baleset történt, ebből öt tavaly – közölte a MÁV.

Fotó: Több ember meghalt egy vonatbalesetben Mindszentnél, idén áprilisban. Fotó: katasztrófavédelem

MTI