Vásárlás közben lopták el egy nő pénzét Mezőkovácsházán

idős, rendőrség, kék, Gyulán, gyulai Illusztráció: Körös Hírcentrum

Vásárlás közben egy nő letette a pénztárcáját. Egy másik vásárló, amíg a nő nem figyelt a tárcára, kivett és ellopott belőle több mint kétszázezer forintot. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte.

hirdetés

Vásárlás közben lopták el egy nő pénzét Mezőkovácsházán, az egyik áruházban. Üvegeket akart venni és ki kellett bontania a gyűjtőcsomagolást, ezért letette a kezéből a pénztárcáját. Mikor egy másik polchoz ment, elfelejtette magával vinni. Egy vásárló meglátta az őrizetlenül hagyott tárcát, kivette belőle a pénzt és visszatette a polcra, majd távozott az üzletből.

A történteket a bolt biztonsági kamerája rögzítette és a felvétel alapján a rendőrök azonosították a férfit. A lopott pénzt lefoglalták tőle, majd visszaadták a tulajdonosnak, az 57 éves férfi ellen pedig büntetőeljárást indítottak.

A Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az ügy iratait 2022. július 18-án továbbították az ügyészségnek.

hirdetés