Maruzsa: a kormány mindent megtesz azért, hogy zavartalan legyen az oktatás az új tanévben

A kormány mindent megtesz azért, hogy hagyományos órarendben, a szokott módon felfűtött iskolákban, zavartalanul folyjon az oktatás az új tanévben – mondta a Belügyminisztérium köznevelésért felelős államtitkára az országos református tanévnyitón szombaton Hódmezővásárhelyen.

Maruzsa Zoltán hangsúlyozta, a tanulóknak az iskolában, a tanároknak a katedrán, a szülőknek a munkahelyükön van a helyük. Ettől is függ, hogy megerősödve kerül-e ki az ország a még el nem múlt járványidőszakból, a háborús veszélyhelyzetből és az energiaválságból – tette hozzá. Az államtitkár szólt arról is, hogy erősíteni kell a református pedagógusképzést, és az állami iskolákban is vonzóvá kell tenni a hitoktatást. Maruzsa Zoltán azt mondta, nehéz két éven van túl a köznevelés, olyan működési modelleket és módszereket kellett néhány nap alatt kidolgozni, amelyek korábban ismeretlenek voltak. “De a magyar köznevelés jól állta a sarat” – jegyezte meg.

Kifejtette, a legutóbbi kompetenciamérés eredménye a 10. és a 8. osztályos diákok esetében nem mutatott különbséget az elmúlt öt év átlageredményéhez képest, a 6. osztályosoké pedig mindössze 1 százalékkal csökkent. Az idei érettségi az elmúlt 15 év legjobb átlageredményét hozta, pedig akik most tettek vizsgát, azok összesen 9 hónapot digitális tanrendben tanultak – hangsúlyozta, hozzátéve, az ez évi Nemzetközi Diákolimpián pedig annyi érmet szereztek magyar tanulók, mint korábban soha. Az államtitkár kiemelte, az oktatás célja nemcsak a test és a szellem ápolása, hanem a lélek fejlesztése is, ez utóbbiban az egyházi oktatási intézmények véleménye szerint jobban teljesítenek.

Bruckner László, a Református Oktatási Szolgálat főigazgatója úgy fogalmazott, a református oktatási intézmények többlete nem a vallásban és nem a templomokban van. “Bennünk munkálkodik a hit” – mondta. Hódmezővásárhelyen idén ünneplik a református köznevelés fennállásának tricentenáriumát Bethlen300 – Iskola a hazában címmel. Az országos tanévnyitó zászlós felvonulással kezdődött, amelyen több száz református oktatási intézmény képviselője vett részt. A menetet az MH. Bocskai István Lövészdandár Hódmezővásárhely Helyőrségi Zenekar vezette fel. Az ünnepi istentiszteletet Fekete Károly, a Tiszántúli Egyházkerület püspöke mutatta be. A rendezvényen átadták a Makkai Sándorról és Imre Sándorról elnevezett református köznevelési díjakat.

Fotó: Hódmezővásárhely, 2022. augusztus 27. Maruzsa Zoltán, a Belügyminisztérium köznevelésért felelős államtitkára beszédet mond az országos református tanévnyitón a hódmezővásárhelyi Balogh Imsi Sportközpontban 2022. augusztus 27-én. MTI/Rosta Tibor

MTI