Jól összerázódott a válogatott, a képességek is megvannak, és ha sikerül kinek-kinek a legjobbját nyújtania, akkor komoly eredmények várhatók – erről beszélt a hétfőtől szombatig tartó Európa-bajnokságon előtt Juhász Gábor, a Magyar Kick-box Szakszövetség elnöke. A 41 ország 1040 sportolóját felvonultató Eb egyik különlegessége, hogy három szakág összesen 18 súlycsoportjában a legjobbak kvalifikálnak a jövő nyári Európa Játékokra.
Észak-Macedónia fővárosában, Szkopjéban rendezik meg az idei felnőtt és veterán (Masters) kick-box Európa-bajnokságot, ahol a sportág történetében először para kick-box is szerepel a versenyszámok között. A versenyen Magyarországot 67 sportoló képviseli, és a csapat nagyon „egyben van” – az MKBSZ elnöke szerint.
„Úgy érzem, hogy vállvetve fog küzdeni mindenki, és ez remélhetőleg az eredményességben is meg fog látszódni. Az Eb különlegessége, hogy az Európa Játékokra több szakágban is lehet kvalifikálni. Bízom benne, hogy sportolóink közül jónéhánynak sikerül majd ez. Nem lesz könnyű, mert ezekben a kategóriákban most még jobban fel van töltve a mezőny, emellett az Eb-n visszatérnek az oroszok is, akik hagyományosan roppant erősek kick-boxban” – nyilatkozta Juhász Gábor.
Az elnök azért is optimista, mert a magyarok közül mindenki nagyon komolyan vette a felkészülést, amelynek végén Tatán tartottak közös edzőtábort az összes indulónak.
„Akár a formagyakorlatosokra gondolok, akár a tatamis vagy a ringes szakágakra, szerintem mindegyikben lesz jelentős eredményünk. Ami azt jelzi, hogy jó a lefedettsége Magyarországon valamennyi szakágnak, és mindegyikben kiváló szakemberek foglalkoznak a versenyzőkkel. A tatai tábor kapcsán kiemelném, hogy remek hangulatban zajlottak az edzések. Szembetűnő volt, hogy az idősebb, rutinosabb versenyzőink mennyire támogatták a junior korosztályból feljövő, a felnőtteknél most debütáló fiatalokat szakmailag és emberileg is” – dicsérte a válogatottat a sportvezető.
Juhász Gábor elmondta: nem szeretné konkrét elvárásokkal terhet rakni a sportolókra. Csupán azt kéri tőlük, hogy felszabadultan bunyózzanak. Szerinte a szakmai és kondicionális képességeik, illetve a küzdőszellemük olyan magas szinten van, hogyha nem feszülnek rá az Eb-szereplésre, akkor komoly eredményekre számíthatunk.










