Stoltenberg: kritikus szakaszába lépett a háború

Kritikus szakaszába lépett Oroszország Ukrajna elleni háborúja, az utóbbi napokban újabb ukrajnai területekre terjedt át a fegyveres konfliktus – jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár Antony Blinken amerikai külügyminiszterrel pénteken Brüsszelben közösen tartott sajtótájékoztatóján.

A NATO-országok támogatásának köszönhetően az ukrán fegyveres erők a közelmúltban meg tudták állítani az orosz offenzívát a Donbaszban, és vissza tudtak foglalni területeket – tette hozzá a főtitkár. A háború okozta energiaválság és az amiatt kialakult infláció “próbára teszik” a Nyugat egységét és szolidaritását. Fontos, hogy a háború eme következményei ne vezessenek az Ukrajna melletti elkötelezettség csökkenéséhez – szögezte le. “Az árat, amit mi fizetünk, pénzben lehet kifejezni. Az ukránok viszont az életükkel fizetnek” – fogalmazott a NATO-főtitkár.

hirdetés

Fontos, hogy a szövetségesek ne hagyjanak fel az Ukrajnának nyújtott segítséggel, folytassák anyagi és katonai természetű támogatásukat, ugyanis – mint mondta – elhúzódó fegyveres konfliktusra kell felkészülni. “Ha Oroszország abbahagyja a harcot, béke lesz. Ha Ukrajna abbahagyja a harcot, nem lesz többé független ukrán nemzet” – jelentette ki Stoltenberg. Ragaszkodni kell a jelenlegi irányhoz “Ukrajna és a magunk érdekében is” – tette hozzá.

Antony Blinken a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: az Egyesült Államok azt kívánja elérni, hogy Ukrajna “erős diplomáciai pozícióba” kerüljön, ha tárgyalásra kerülne sor Oroszországgal. Közölte: Washington viszont most semmi jelét nem látja annak, hogy Moszkva készen állna komolyan részt venni egy diplomáciai tárgyalásban Kijevvel. Amikor azonban eljön az idő, Ukrajnának a lehető legjobb helyzetben kell lennie erre – mondta.

Blinken dicsérte az elmúlt napok ukrán offenzíváit és az ország déli és keleti részén fekvő területek visszafoglalását. Szerinte ezek valódi eredmények, de “korai lenne megmondani, hogyan alakul a helyzet ezután”. Az amerikai külügyminiszter hangsúlyozta továbbá, nagy különbséget lát az ukrán és az orosz katonák harci moráljában. Miközben az ukránok a szabadságukért harcolnak, sok orosznak “fogalma sincs”, miért van Ukrajnában – mondta. A szövetségesek egységesek maradnak Ukrajna támogatásában, és el fogják számoltatni Oroszországot – tette hozzá az amerikai diplomácia vezetője.

MTI