Ukrán főparancsnok: az ukrán erők 50 kilométerre vannak az orosz határtól

Az ukrán csapatok folytatják az Oroszország által megszállt területek felszabadítását: szeptember eleje óta több mint háromezer négyzetkilométer került vissza Ukrajna ellenőrzése alá, Harkiv irányában pedig nemcsak dél és kelet, hanem észak felé is elkezdtek haladni, és már ötven kilométerre vannak az ukrán-orosz államhatártól – számolt be Valerij Zaluzsnij, az ukrán fegyveres erők főparancsnoka vasárnap a Telegram üzenetküldő alkalmazáson.

A washingtoni hadtudományi intézet (ISW) elemzői legfrissebb jelentésükben – amelyből az Ukrajinszka Pravda hírportál idézett – azt írták, hogy Ukrajna több területet szabadított fel öt nap alatt, mint amennyit Oroszország április óta összes művelete során elfoglalt. Megjegyezték, hogy az ukrán erők helyenként mintegy 70 kilométeres mélységig is áttörték az orosz vonalakat.

hirdetés

“Az ukrán erők nagy valószínűséggel Harkiv megyében Izjum városát is elfoglalják a következő 48 órában, ha még nem tették meg. Izjum felszabadítása lesz Ukrajna legjelentősebb katonai eredménye a márciusi kijevi csata megnyerése óta” – fogalmaztak a független amerikai intézet elemzői. Kiemelték: Izjum visszafoglalása megakadályozhatja Oroszországot abban, hogy a donyecki régiótól északnyugatra előrenyomuljon az E40-es autópályán, amelyet az orosz hadsereg megpróbált felhasználni arra, hogy Szlovjanszk és Kramatorszk irányában az ukrán erők “hátába kerüljenek”.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közben a közösségi portálokon tudatta, hogy az ukrán erők felszabadítottak egy újabb kistelepülést, Cskalovszkét Harkiv megyében. “Ez mindenhol így lesz. Kiűzzük a betolakodókat minden ukrán városból és faluból” – tette hozzá az államfő, aki közzétett egy videófelvételt is arról, hogy felvonják az ukrán zászlót a településen.

Az ukrán vezérkar vasárnapi jelentésében arról tájékoztatott, hogy az orosz megszállók egy nap alatt 400 katonájukat, 33 páncélozott járművüket és 18 harckocsijukat veszítették el. A vezérkari összesítés szerint eddig 52 650 orosz katona halt meg Ukrajnában, az ukrán erők megsemmisítettek egyebek mellett 242 orosz repülőgépet, 213 helikoptert, 2154 harckocsit, 4617 páncélozott járművet és 1263 tüzérségi fegyvert.

A vezérkar jelentésében azt is írta, hogy a veszteségek miatt az oroszok az ideiglenesen megszállt területeken a férfi lakosság erőszakos mozgósítását tervezik, ezért a férfiaknak tilos elhagyni a településeket. Herszonban átkutatták a város keleti részében lévő lakóövezet lakásait, amelyekből az Antonyivszkij híd látható. Kahovka és Kozacke helyi lakosait az orosz hadsereg figyelmeztette, hogy ha az átkelőhelyekhez közelednek, tüzet nyitnak rájuk és agyonlövik őket – jelentette a vezérkar. Hanna Zamazejeva, a Mikolajiv megyei tanács elnöke a Telegramon közölte, hogy az orosz erők támadást hajtottak végre a régióban Vozneszenszk település polgári létesítményei ellen, aminek következtében legalább két civil sérült meg.

Az ukrán légvédelem lelőtt egy orosz rakétát Dnyipropetrovszk megye fölött – közölte a régió kormányzója. Ugyancsak orosz rakétát lőttek le a Cserkaszi megyei Umany fölött, a roncsok magánházakra zuhantak, de emberi sérülés nem történt – számolt be Ihor Taburec helyi kormányzó. Az ukrajnai atomerőműveket üzemeltető Enerhotaom vállalat vasárnap a Telegramon közzétett közleményében a zaporizzsjai atomerőmű hatos számú energiablokkjának az ukrajnai villamos hálózatról történt lekapcsolását azzal magyarázta, hogy az elmúlt három napban a hatos blokk “sziget” üzemmódban üzemelt, vagyis csak az atomerőmű saját szükségleteit táplálta kritikusan alacsony energiaszinten, mivel a nukleáris létesítményt Ukrajna energiarendszerével összekötő valamennyi vonal megsérült az orosz bombázások miatt.

Az ukrán és az orosz oldal az atomerőmű és környéke lövetésével hetek óta egymást vádolja. Az Enerhoatom közleményében kifejtette, hogy szombat este, miután az egyik ilyen összekötő vonalat sikerült üzemképessé tenni, lehetővé vált az erőmű segédáramellátása Ukrajna energiarendszeréből. Ennek következtében született az a döntés, hogy lekapcsolják a hatos blokkot és áthelyezik a legbiztonságosabb állapotba, úgynevezett hidegleállásba. “Az ukrán villamosenergia-rendszer és az erőmű közti összekötő vezetékek ismételt károsodása esetén, amelynek kockázata továbbra is magas, a nukleáris létesítmény saját szükségleteit dízelgenerátorok fogják ellátni, amelyeknek az élettartama viszont igencsak korlátozott” – figyelmeztetett a vállalat.

Az erőmű utolsó működő blokkját helyi idő szerint 03.41-kor választották le az elektromos hálózatról. Még tartanak az előkészületek a lehűtésére és a hideg állapotba állításra – írta az Ukrajinszka Pravda az Enerhoatom közlése alapján. A hírportál emlékeztetett arra, hogy szeptember 6-án a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) kiadott egy jelentést az enerhodari látogatásáról, amelyben megerősítette, hogy Oroszország katonákat és haditechnikai felszerelést tart a zaporizzsjai atomerőmű területén.

MTI