Oroszország Ukrajna elleni háborújában elkezdődött a harmadik szakasz, az ellentámadás – mondta Olekszij Reznyikov ukrán védelmi miniszter a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak (FAZ) a német lap hétfői jelentése szerint.
A FAZ hírportálján közölt összeállítás szerint a miniszter kifejtette, hogy a február 24-én kitört háború első szakasza sokként volt jellemezhető, a második pedig az „egyensúly kialakulása az oroszok és köztünk, a frontvonal stabilizálódása, valamint az orosz ellenállóképesség felmérése a részünkről”. A Harkiv és Herszon térségében elért harctéri sikerek azt jelentik, hogy elkezdődött a harmadik szakasz, az ellentámadás – mondta Olekszij Reznyikov. Hozzátette, hogy az utóbbi napok fejleményei alapján „hólabdahatásra” számít, amelynek révén valószínűleg „hamarosan megfutamodik a világ második legnagyobb hadserege”.
Kijev céljairól kiemelte, hogy helyre kell állítani Ukrajna 1991-es határait – vissza kell szerezni az Oroszországhoz csatolt Krím félszigetet, valamint a keleti Donyec és Luhanszk megye teljes területét – és újra kell indítani a belföldi és nemzetközi légi közlekedést. Szükség van egy „világos menetrendre is arról, hogy az oroszok miként fizetnek jóvátételt, és hogy hogyan kell megtorolni a háborús bűncselekményeket” – tette hozzá az ukrán védelmi miniszter.
Mint mondta, az elszámoltatás nem korlátozódhat Vlagyimir Putyin orosz elnökre, mert az orosz lakosság többsége támogatja a háborút, vagyis egy „kollektív Putyint” alkot. A háborús bűncselekmények elkövetőinek felelősségre vonása azért is fontos, mert „az oroszok nem repülnek majd Elon Muskkal az űrbe, hanem nemzedékekig a szomszédaink maradnak” – fogalmazott Olekszij Reznyikov.
MTI