Hamar lebukott a trió Kunágotán

férfit elfogott, idős, rendőrség, kék, Gyulán, gyulai, jogosítványa, Pénzmosás Illusztráció: Körös Hírcentrum

Kunágotán, egy italozó illemhelyiségében bújt el egy férfi és ott várta meg a zárórát. Ezután az egyik ablakon át beengedte öccsét, akivel italokat és pénzt loptak a sörözőből. Harmadik társuk is volt. A lánytestvérük az utcán figyelt egy bokorból, hogy jön-e arra valaki. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte.

hirdetés

Lopásról értesítették 2022. február 4-én délelőtt Békés megyében a rendőrséget. Egy kunágotai söröző pultosa arról tájékoztatta a rendőröket, hogy nyitás után azt tapasztalta, több ital, valamint a váltópénz is hiányzik az üzletből. Miután az épületben körülnézett, azt is észrevette, hogy az egyik ablak nyitva van.

hirdetés

A rendőrök a bejelentéstől számított néhány órán belül megállapították, hogy mi is történhetett. Az este során más vendégek mellett egy testvérpár is italozott a sörözőben. Az idősebbik fiú záráskor nem ment ki, hanem elbújt az illemhelyiségben. Ott megvárta, amíg az alkalmazott feltakarít és elmegy. Ezután hívta az öccsét, akinek kinyitotta az egyik ablakot, hogy be tudjon mászni. Lánytestvérük sem maradt tétlen, ő a helyszín közelében bújt el egy bokorban és azt figyelte, hogy jön-e arra valaki. A sörözőből több üveg italt és egy tálca sört, valamint a váltópénzt vitték magukkal.

A Mezőkovácsházi Rendőrkapitányságon a három testvér ellen lopás miatt indult büntetőeljárás. A náluk tartott kutatás során a rendőrök megtalálták az ellopott dolgok egy részét, amiket visszaadtak a tulajdonosnak. A rendőrkapitányság a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az ügy iratait 2022. szeptember 23-án továbbította az ügyészségre.

Police.hu

hirdetés