Leleplezték a Munkácsy-negyed harmadik köztéri szobrát, a Kisasszonyt

Leleplezték a Munkácsy-negyed harmadik köztéri szobrát, a Kisasszonyt Fotó: Körös Hírcentrum

Leleplezték a Munkácsy-negyed harmadik köztéri szobrát, a Kisasszonyt. A szobrot Munkácsy Mihály Délután a parkban című festménye ihlette. A műalkotás a Modern Városok Program, Munkácsy Mihály örökségét ápoló és népszerűsítő fejlesztési projekt keretében valósulhatott meg. 

Az ünnepség kezdetén Herczeg Tamás országgyűlési képviselő ünnepélyes köszöntőt tartott.  Elmondta, a Modern Városok Program keretében 2016-ban a városnak lehetősége nyílt arra, hogy több területen átalakítsa a várost. Ennek köszönhetően új utak, járdák, kerékpárutak készültek el, sportlétesítmények jöhetnek létre, valamint most folyik a piac nagyberuházása is. Szerinte, habár Modern Város Programról beszélünk, a modernitás nem jelenti azt, hogy ne ápolhatnánk hagyományainkat.

hirdetés

A Munkácsy-negyed program több nagyon fontos projekt elemet tartalmaz, ennek keretében a jövő héten egy újabb szobor átadó ceremóniát tartanak. Herczeg Tamás kiemelte, a közlekedési infrastruktúra fejlesztése mellett a kulturális értékekre is büszkék lehetünk, ennek formázásában pedig nagy szerepet játszik Munkácsy Mihály.

hirdetés
Leleplezték a Munkácsy-negyed harmadik köztéri szobrát, a Kisasszonyt
Fotó: Körös Hírcentrum

A magyar kormány korábban közel 4 milliárd forintot biztosított a Munkácsy-negyed létrehozásához, a Kisasszony szoboravatása is ehhez a projekthez kapcsolódik. A Munkácsy-negyeddel a város szeretné azt a folyamatot tovább erősíteni, hogy ne csak megemlékezzünk és ápoljuk Munkácsy Mihály emlékét és örökségét, hanem aktívan, közterületi megoldásokkal is erősítsük a kötődést a város és a festő között. Munkácsy nevét Békéscsabán híd, múzeum, utca és tér is viseli. A város úgy döntött, hogy a falakon kívül is kihozzák Munkácsy művészetét, hogy ezzel még láthatóbbá tegyék. Öt darab, közterületen elhelyezett Munkácsy Mihály örökségéhez kapcsolódó szobrot állítanak Békéscsabán. A Kisasszony nevet viselő szobor a harmadik ebben a sorban az ötből.  A negyedik szobor az Ásító inas lesz a Deák utcai kishídnál, a bábszínház előtti parkba szánt ötödik szoborra pedig pályázat indul majd.

Novák Attila művésztanár elmondta, a Miklya Gábor által készült szobor tökéletesen illeszkedik a számára kiválasztott helyszínhez, szinte kifakad a térből, megjelenik előttünk.

Az átadó ünnepségen részt vett Herczeg Tamás országgyűlési képviselő, Varga Tamás és Nagy Ferenc alpolgármester urak, Novák Attila, a Békéscsabai Szakképzési Centrum Szentgyörgyi Albert Szakgimnázium iparművészeti tagozatának művésztanára, Miklya Gábor szobrászművész, a szobor alkotója, Szente Béla, a Csaba Gyöngye Kulturális Központ igazgatója, Opauszki Zoltán, a Csaba Gyöngye Kulturális Központ igazgató helyettese, dr. Sódar Anita, a Békéscsabai Városfejlesztési Kft. ügyvezetője.

hirdetés