Két bajnokságon is részt vettek a BM Kano Judo SE versenyzői a hétvégén

A BM Kano Judo SE csapata

Szombaton a szegedi Városi Sportcsarnokot több száz tehetséges judoka töltötte meg, ahol két rangos megmérettetés került megrendezésre. Délelőtt az ifjúsági B-korcsoport országos bajnokságára, míg délután az U23-as korosztály bajnoki küzdelmeire került sor. Az idősebbek versenye nyílt viadal volt, és nemzetközivé is vált, hiszen Ausztria, Szerbia, Spanyolország, Ukrajna judósai is tatamira léptek.

A BM Kano Judo SE ifjúsági versenyzői mindkét bajnokságon részt vettek.

hirdetés

Szabó Karolina női -52-ban magabiztos és technikás versenyzéssel rövid időn belül hajtott végre akciókat ellenfelein. Három ippon értékű győzelemmel egészen a döntőig menetel, ahol riválisával találta szemben magát. A döntő mérkőzésen Karolina hibát vétett, így a bajnoki cím most elmaradt. Az ifik között ezüstéremmel végzett, majd az idősebbek között folytatta a versenyt. U23-ban szintén ippon győzelemmel az elődöntőig menetelt, ahol győzött a rutin, így a csabai tehetség bronzéremért küzdhetett. A bronzmérkőzést végig irányítva, határozott és taktikus stílusával felülmúlta vetélytársát, ezzel megszerezve a bronzérmet. Karolina így egy ezüst-, és egy bronzéremmel zárta a bajnokságokat.

hirdetés

A férfiak +90kg-os mezőnyében Bozó Bence és Kara Bence szintén két korosztályban állt szőnyegre. Az ifik között Bozó Bence technikás versenyzéssel és három ippon győzelemmel lett a kategória döntőse. A döntő mérkőzés kiegyenlítettnek bizonyult, majd taktikai hibát vétett, így a dobogó második fokára állhatott. Kara Bence az ifik között helyezetlenül zárt, majd az idősebbek között bizonyított. Két ippon győzelem után bronzéremért mérkőzhetett, ahol győzött a tapasztalat, így végül pontszerző ötödik helyen zárt. Bozó Bence az idősebbek között sérülés miatt már nem tudott teljesíteni.

A Bushido Judo SE testvéregyesület versenyzője, Kertész Lívia női +70 kgban szép versenyzéssel és két győzelemmel pontszerző ötödik helyezett az idősebbek között.

U23 korosztályban Gyáni János tanítványai további érmeket szereztek.

Női -70kgban a korosztály tavalyi bajnoka, Sóczó Rebeka indult a címvédésért. Rebeka a tőle megszokott küzdelmi habitussal mozgott a szőnyegen és változatos technikákat hajtott végre vetélytársain. Első mérkőzésén másodperceken belül győzött, majd wazari hátrányból ippon értékű győzelemmel kvalifikálta magát a döntőbe, ahol riválisával küzdöttek meg a címért. A mérkőzésen Rebeka maradt alul, így a hetedik bajnoki cím most elmaradt, ezüstéremmel tért haza.

Szentandrászki Gréta női -63-kgban képviselte egyesületét, ifjúságiként első U23 korcsoportos viadalán vett részt. Első mérkőzésén egy percen belül hajtott végre ippon értékű technikát ellenfelén, ezzel kvalifikálta magát az elődöntőbe. A döntőbe jutásért a korábbi ifjúsági világbajnok, Európa-, és világbajnoki érmes, Varga Brigittával mérkőzött meg. Gréta szépen helyt állt, magabiztosan dolgozott, de végül nyert a papírforma, bronzéremért folytatta a versenyt. A bronzmérkőzésen esélyt sem hagyva ellenfelének wazari értékű dobásból karfeszítést hajtott végre, ezzel felállhatott a dobogó harmadik fokára.

A legnépesebb mezőnyben férfi -73kg-ban Őzbas Yasin állt tatamira. Első mérkőzésén tökéletesen kivitelezett földharc technikával búcsúztatta vetélytársát, majd egy vereséget követően vigaszágon folytatta a küzdelmet. További két ippon értékű győzelmet szerzett kivételes newaza tudásával, így bronzéremért küzdhetett. A bronzmeccsen hibát vétett, így végül pontszerző ötödik helyen végzett.

A békéscsabai ukrán versenyzők közül Kopoch Yuri (-81kg) és Tsekhanevych Mykhailo (-66kg) mérette meg magát az idősebbek között, végül helyezetlenül zártak.

Eközben Romániában Potapov Vladyslav edző és Horban Artem (-60 kg) junior Európa Kupán vettek részt. Artem egy ippon értékű győzelmet követően az elődöntőben a későbbi aranyérmestől vereséget szenvedett, így bronzéremért küzdött. A bronzmeccsen ippon értékű dobással szerezte meg az érmet és felállhatott a dobogó harmadik fokára.

Horban Artem és Potapov Vladyslav ezdő

hirdetés