Jakuba János hadifogságban készült rajzaiból nyílt kiállítás, a Békés Megyei Könyvtárban

Jakuba János hadifogságban készült rajzaiból nyílt kiállítás Fotó: Körös Hírcentrum

A II. világháborús megemlékezéshez kapcsolódóan emlékeztek meg a békéscsabai születésű Munkácsy-díjas festőművész, képzőművészről. A kiállításmegnyitón Komáromi István történelemtanár a II. világháború békéscsabai vonatkozásait mutatta be.

A képzőművész életét a Békéscsabai Városvédő és Városszépítő Egyesület alelnöke, Mészáros Zsuzsanna mutatta be, majd a résztvevők megtekinthették a művész hadifogságban készült alkotásait.

hirdetés

Jakuba János 1909. március 28-án született Békéscsabán. 1927-től a Képzőművészeti Főiskola hallgatója volt, középiskolai rajztanári oklevelét pedig 1931-ben szerezte meg. Katonai szolgálatát 1942-ben kezdte meg. 1945 februárjától 1947 augusztusáig szovjet fogságban volt, ahol rajzolt és faliújságot szerkesztett.

Fotó: Körös Hírcentrum

Mészáros Zsuzsanna kiemelte, a rajzok nagy jelentőséggel bírnak, ugyanis a hadi táborokban nem készültek fotók, csak az elbeszélésekből lehet tudni, hogy milyen körülmények voltak ott. A kiállított rajzok tudósítanak a 1945 és 47 közötti korból, a táborról, a faluról, ahol Jakuba János fogságban élt.  A művész által felhasznált rajzeszközök egyszerűek, ugyanis csak az állt rendelkezésére, amit egy idő után az ott kialakított ismeretségek révén be tudott szerezni. Az alkotásokhoz ceruzát használt, valamint gyakran felhasználta a lapok mindkét oldalát.

Jakuba János hadifogságban készült rajzaiból nyílt kiállítás
Fotó: Körös Hírcentrum

A rajzok gyűjtője és tulajdonosa Molnár Attila a műgyűjtő. A könyvtárban kiállított anyag korábban Budapesten, a Gulagokon Elpusztultak Emlékének Megörökítésére Alapítvány egy programján szerepeltek, majd kerültek át Békéscsabára. Mészáros Zsuzsanna elmondta, szeretnének gyermekeket hozni a kiállításra rendhagyó történelem órák alkalmával, hogy megismerjék meg azt a világot, ahogyan személyes létüktől való megfosztásban éltek az emberek. A kiállítás 3 hétig megtekinthető.