Jól szerepeltek Egerben a BM Kano Judo SE fiataljai

Csikós László bronzéremmel a nyakában

Vasárnap Egerben rendezték meg az idei junior B- és serdülő B-korcsoportos fiú országos bajnokságot, amelyen ötvenkilenc egyesület kétszáznyolc judósa lépett tatamira. A BM Kano Judo SE három versenyzővel vett részt a rangos megmérettetésen.

hirdetés

Délelőtt az idősebb Junior B kategória nyitotta meg a verseny, ahol a junior válogatott Őzbas Yasin állt tatamira -73kg-ban. A fiatal reménység a múlt heti U23 bajnokságon is bizonyított, ahol egy hajszállal maradt le az éremről. A juniorok között Yasin válogatotthoz méltó versenyzést folytatva haladt előre. Technikás győzelmekkel, lehetőséget sem hagyva múlta felül ellenfeleit. Három ippon győzelemmel egészen a döntőig menetelt, ahol taktikai hibát vétett, így végül ezüstéremmel tért haza.

hirdetés

Délután az utánpótlás korú serdülők vették át a szőnyegeket.

+73 kg-ban az immár háromszoros országos bajnok Csikós László mérettette meg magát az idősebbek között. Első mérkőzésén taktikai hiba miatt intésekkel maradt alul, majd vigaszágon folytatta a versenyt. A bronzmérkőzésen magabiztosan irányította a mérkőzést, majd ippon értékű technikával vetett véget a küzdelemnek. A diákok többszörös bajnoka, így a serdülők között is érmet szerzett és felállhatott a dobogó harmadik fokára.

-73kg-ban Mórocz Nándor indult új korcsoportjában. Nándor szép versenyzést folytatva ért el ismét bajnoki helyezést, pontszerző hetedik helyen zárta a versenyt.

Az egyesület ifjúsági válogatottja, Szabó Karolina sambo sportágban is eredményeskedik. Rövidítve a sambo sportág judo és birkózás kombinácója. Karolina a héten Örményországba utazott, ahol kettős állampolgárkért román színekben indult az Ifjúsági Sambo Világbajnokságon. Magabiztos versenyzéssel és három győzelemmel a fináléba kvalifikálta magát, végül ezüstéremmel tért haza a világversenyről – számolt be hírportálunknak Gyáni János edző.

hirdetés