Russell nyerte a sprintfutamot, övé a vasárnapi pole

George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte meg a Forma-1-es Brazil Nagydíj szombati sprintfutamát, így a vasárnapi főversenyen ő rajtolhat majd az első rajtkockából.

A 24 éves pilótának ez az első futamgyőzelme az F1-ben, csapatának, a Mercedesnek pedig az idei első sikere. Russell mögött Carlos Sainz Jr., a Ferrari spanyol versenyzője zárt másodikként, míg a másik Mercedest vezető, hétszeres világbajnok brit Lewis Hamilton harmadikként. Sainznak ugyanakkor motorcsere miatt öt rajthelyes büntetése van, így csak a hetedik kockából startolhat majd. A pénteki időmérő edzést meglepetésre megnyerő dán Kevin Magnussen (Haas) nyolcadikként végzett a sprintben, míg az immár kétszeres vb-győztes holland Max Verstappen (Red Bull) negyedik lett.

hirdetés

A sprintfutam rajtjánál Magnussennek sikerült megtartania az első helyet, de a harmadik kör elején Verstappen simán megelőzte, majd az élmezőny többi tagja is sorra lehagyta. Verstappen sokáig magabiztosan száguldott az élen, ám a hajrához közeledve nagyon elkoptak a gumik az autóján, emiatt jelentős mértékben veszített a tempójából, s előbb Russellt, majd Sainzot, valamint Hamiltont sem tudta feltartóztatni. Az első sorból így Sainz büntetése nyomán a két Mercedes startol majd, mögöttük pedig a Red Bullok állnak majd fel a rajtrácsra.

A rövidtávú viadal első nyolc helyezettje világbajnoki pontokat is gyűjtött, a győztes 8, a második 7, a harmadik 6, a többiek pedig sorrendben 5, 4, 3, 2 és 1 pontot szereztek. A 71 körös Brazil Nagydíj vasárnap – közép-európai idő szerint – 19 órakor kezdődik.

A vasárnapi futam rajtsorrendje:
——————————
1. sor:
George Russell (brit, Mercedes)
Lewis Hamilton (brit, Mercedes)
2. sor:
Max Verstappen (holland, Red Bull)
Sergio Pérez (mexikói, Red Bull)
3. sor:
Charles Leclerc (monacói, Ferrari)
Lando Norris (brit, McLaren)
4. sor:
Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari)
Kevin Magnussen (dán, Haas)
5. sor:
Sebastian Vettel (német, Aston Martin)
Pierre Gasly (francia, Alpha Tauri)
6. sor:
Daniel Ricciardo (ausztrál, McLaren)
Mick Schumacher (német, Haas)
7. sor:
Csou Kuan-jü (kínai, Alfa Romeo)
Valtteri Bottas (finn, Alfa Romeo)
8. sor:
Fernando Alonso (spanyol, Alpine)
Cunoda Juki (japán, Alpha Tauri)
9. sor:
Lance Stroll (kanadai, Aston Martin)
Esteban Ocon (francia, Alpine)
10. sor:
Nicholas Latifi (kanadai, Williams)
Alexander Albon (thaiföldi, Williams)

MTI

hirdetés