Kamuton balesetnél helyszíneltek, Orosházán és Békéscsabán bűncselekmény gyanúja miatt intézkedtek a rendőrök

idős, rendőrség, kék, Gyulán, gyulai Illusztráció: Körös Hírcentrum

Kamut külterületén 2023. január 5-én 15 óra 30 perc körül egy kerékpárral közlekedő férfi nem adott elsőbbséget egy tehergépkocsinak és összeütköztek. A balesetben a biciklis férfi, akinél felmerült az ittasság gyanúja, súlyos sérülést szenvedett.

Békés vármegyében 2023. január 5-én két helyszínen is járművezetés az eltiltás hatálya alatt közlekedő autósokkal szemben intézkedtek a rendőrök. Először 8 óra 15 perc körül Orosházán, a Szilágyi Erzsébet utcában állítottak meg, majd Békéscsabán, a Szarvasi úton 11 óra után néhány perccel ellenőriztek a rendőrjárőrök egy-egy személygépkocsit vezető férfit.

hirdetés

Az igazoltatások során a rendőrök megállapították, hogy mindketten annak ellenére ültek a volán mögé, hogy korábban eltiltották őket a járművezetéstől. Ezért a rendőrség a 35 éves orosházi és a 36 éves vésztői férfi ellen járművezetés az eltiltás hatálya alatt gyanúja miatt büntetőfeljelentést tett.

Police.hu