Ételfutárt lopott meg egy férfi Mezőberényben

lopás, táskalopás Kiemelt kép illusztráció! Fotó: iStock

Nyitva hagyott parkoló autóból lopott egy férfi Mezőberényben. A tulajdonos tetten érte, így mindent visszakerült hozzá. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte.

hirdetés

Ételfutárt lopott meg egy férfi 2022. november 2-án este az egyik mezőberényi étterem parkolójában. A futár csak rövid időre állt le a kocsival, amivel dolgozott, és nem zárta be, úgy hagyta őrizetlenül. Amikor újra kiment a parkolóba, látta, hogy egy férfi, akit látásból ismer, ott ólálkodik a jármű körül. Elküldte, majd beült a kocsiba, de rögtön észrevette, hogy nincs meg a táskája, amiben benne volt a pénztárcája, valamint hiányzott kétezer forintnyi váltópénz is. A férfi után ment és kérdőre vonta. Ekkor a váltópénzt visszakapta tőle, de a táskát nem, mert azt addigra már a gyanúsított a közeli temetőben eldobta. A tulajdonos megkereste, és végül mindene meg is lett, tehát kár nem érte.

hirdetés

A Békési Rendőrkapitányság a tetten ért férfi ellen büntetőeljárást indított és az ügyének rendőrségi vizsgálata 2023. január 24-én befejeződött, a nyomozás iratai az ügyészségre kerültek.

A történtek kapcsán a rendőrség ismételten kéri a járművezetőket, hogy amikor megállnak, még rövid időre se hagyják úgy őrizetlenül a kocsijukat, hogy nem zárják be, vagy lehúzva hagyják az ablakokat. Vegyék ki a táskájukat, telefonjukat, minden személyes dolgukat az utastérből, mert ezek felkelthetik a rossz szándékkal nézelődők figyelmét, és ezután zárják be az ajtókat, a csomagtartót! Kabátot sem tanácsos az ülésen hagyni még akkor sem, ha nincs a zsebében semmi, mert aki kívülről nézi, ezt nem tudhatja, azt hiheti, ha feltöri az autót, talál benne értéket. Mielőtt elmennek a kocsitól, ellenőrizzék, hogy a központi zár minden ajtót lezárt-e.

Police.hu

hirdetés