1,6 millió ukrán talált menedéket lengyel családoknál

A háború kitörése óta 1,6 millió ukrán talált menedéket lengyel családoknál – közölte csütörtökön a lengyel közszolgálati rádióban Pawel Szefernaker lengyel belügyminiszter-helyettes.

hirdetés

Szefernaker aláhúzta: a társadalom menekültek iránti szolidaritásának köszönhetően Lengyelországban nem kellett menekülttáborokat létesíteni, létrejöttek viszont átmeneti tömegszállást nyújtó humanitárius központok, amelyek az elmúlt év folyamán félmillió embert fogadtak, jelenleg mintegy 80 ezer ember tartózkodik ezekben a létesítményekben. Az ukrajnai menekültek gyorsan beilleszkednek Lengyelországban, a hazájukban zajló orosz agresszió ellenére normális életet szeretnének élni – mondta a miniszterhelyettes. Közlése szerint 1,5 millió ukrán állampolgár kapott lengyel személyazonosító számot (PESEL), amely hivatalos ügyintézést, cégalapítást is lehetővé tesz.

A lengyel határőrség csütörtöki adatai szerint az ukrajnai háború kitörése óta mintegy 10 millióan érkeztek Ukrajnából Lengyelországba, Ukrajna felé pedig több mint 8 millióan lépték át a határt. A lengyel hatóságok a PESEL alapján igyekeznek megállapítani azon ukránok számát, akik Lengyelországban maradtak, vagyis nem tértek vissza hazájukba, illetve nem utaztak el harmadik országba. Szefernaker azonban a csütörtöki interjúban megjegyezte: a személyazonosító számmal rendelkező ukránok közül is vannak olyanok, akik visszatértek hazájukba, így jelenleg mintegy 1,3 millióra becsülik azok számát, akik hosszabb lengyelországi tartózkodásra készülnek.

A menekültek körében végzett felmérésekre hivatkozva Szefernaker közölte: mintegy 80 százalékuk önállósodott, vagyis mukát talált, iskoláztatja gyermekeit. A lengyel állam támogatást nyújt a többgyermekes anyáknak, valamint a beteg, idős, fogyatékkal élő ukrán állampolgároknak – emlékeztetett.

A lengyel elnök által januárban aláírt törvénymódosítás értelmében a humanitárius központokban élő, Lengyelországban 120 napnál hosszabb ideig tartózkodó, munkaképes ukránok március 1-től a költségek 50 százalékával járulnak hozzá ellátásukhoz, május elsejétől pedig – a lengyelországi tartózkodás 180. napját meghaladóan – 75 százalékkal kell hozzájárulniuk a költségekhez.

MTI

hirdetés