A Magyar Református Szeretetszolgálat több mint kétszázezer embernek segített a háború kitörése óta

A Magyar Református Szeretetszolgálat több mint kétszázezer embernek segített az orosz-ukrán háború kitörése óta eltelt egy év alatt – közölte Juhász Márton, a Magyar Református Szeretetszolgálat ügyvezető igazgatója a szervezet pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

hirdetés

Juhász Márton elmondta: ezer tonna segélyszállítmányt juttattak el a rászorulók részére, amelynek nagyobb része a harcok elől Magyarországra menekülőkhöz került, a többit elsősorban Kárpátaljára szállították, de az adományokból Ukrajna belső területeire is jutott. A segélyszállítmányok főképp tartós élelmiszerekből, egészségügyi és orvosi felszerelésekből és higiéniai eszközökből álltak, de nagyobb számban adományoztak aggregátorokat is, mivel Ukrajnában gyakoriak az áramszünetek. Az ügyvezető igazgató hangsúlyozta, hogy a szolgálat nem tesz különbséget a különféle nemzetiségek között, egyaránt segítik a magyar mellett más nációk tagjait is.

Juhász Márton felidézte, hogy tavaly, egy nappal a háború kitörése után kezdtek önkénteseket toborozni a közösségi média segítségével, és néhány óra alatt több ezren jelezték, hogy segítenek a munkában. A szervezet eddig összesen 29 helyszínen nyújtott állandó ellátást, és több mint 200 ezer embernek segített 4700 önkéntesével.

Nagy Gábor, a szeretetszolgálat ügyvezető-helyettese elmondta: elsősorban a záhonyi ellátópontnál végzik a munkájukat, ahová jelenleg is több százan érkeznek naponta. “Budapesten a Marek József utcai adománypontunknál hetente több száz családot támogatunk, és a BOK Sportcsarnokban is teljesítünk szolgálatot. A krízisellátáson túl pedig több integrációs programot szervezünk, így segítve a munkaerőpiacon való elhelyezkedést, a nyelvi beilleszkedést és közösségépítést” – mondta.

Katona Viktória ügyvezető-helyettes, a kárpátaljai szolgálatokért felelős lelkipásztor részletesen bemutatta a Kárpátalján végzett munkájukat. “Lehet, hogy szolgálatunk csak egy cseppnek tűnik, de a tenger is cseppekből áll, így naggyá nőhet a sok összeadódó segítség” – mondta. A Magyar Református Szeretetszolgálat 108 kárpátaljai gyülekezetet támogat, több intézményt, kórházakat, iskolákat, idős- és gyermekotthonokat egyaránt.

Óvóhelyek kialakítását és berendezését 81 millió forinttal segítették, emellett 76 gyülekezetnek nyújtottak rezsitámogatást. Csaknem háromszáz úgynevezett “Nyilas Misi csomagot” vittek Kárpátaljára, és száz gyermeket támogattak a tanszervásárlásban – sorolta. A lelkipásztor kiemelte: a tárgyi dolgok mellett arra is figyelnek, hogy lelkileg megfelelő támogatást tudjanak adni.

hirdetés