Szövetség Békéscsabáért: az idei évben is takarékos gazdálkodásra van szükség

közgyűlés értékelés MSZP Békéscsaba, miklós Archív felvétel

Megtartották az idei év első közgyűlését, aminek a fő témája a 2023. évi költségvetés volt. Ezen kívül a város gazdaságát érintő kérdésekről, a piac építésének és nyitási folyamatának állásáról kaptunk tájékoztatást. Megválasztásra került a könyvtár új igazgatója és a Munkácsy-negyed területének lehatárolásáról/elnevezéséről is döntött a testület. A közgyűlést követően a Szövetség Békéscsabáért frakció képviseletében Miklós Attila és Fülöp Csaba értékelte az elhangzottakat.

hirdetés

A közgyűlés elfogadta a város 2023. évi költségvetését, amelyet az energiaköltségek drasztikus emelkedése jelentős mértékben terhel. Az idei év főösszege 26 milliárd forint, ezért az egyéni képviselők rendelkezésére álló kommunális és infrastrukturális fejlesztési források csökkentek és a vállalt feladatok többségére is kevesebb forrás jut a 2023-as évben.

hirdetés

A város bevételeit továbbra is a helyi adóbevételek és az ingatlan értékesítés bevételei határozzák meg. Az értékesítésekből várt összeg idén lényegesen nagyobb kockázatot jelent a város számára, mert az ebből tervezett bevételek a tavalyi évhez képest duplájára nőttek. Ez együtt jár a város vagyonának folyamatos csökkenésével is, így a későbbiek során nem fog megoldást jelenteni a költségvetési hiány pótlására.

Nem szabad elfelejteni azt sem, hogy egy COVID járvány utáni takarékos költségvetés az, amit már harmadik éve alkalmaz a város vezetése. „A járványhelyzet alatti megszorítások és visszalépések óta nem sikerült olyan stabil gazdasági helyzetet kialakítani, amelyből bármilyen téren is előrelépés következne. Mindeközben Magyarországot Európában egyedülálló mértékű infláció sújtja. A regnáló kormány felelőssége megkérdőjelezhetetlen abban, hogy ilyen mértékű takarékos költségvetés elfogadására kényszerül Magyarország valamennyi települése” – értékeltek a képviselők.

Napirend előtt tárgyalták a bezárt postahivatalok ügyét. Az ügyben a Magyar Posta egyelőre semmilyen kompromisszumkészséget nem mutat. A Posta vezetése a tavalyi év végén tett ultimátumszerű pénzügyi ajánlatot az Önkormányzatnak, amit elfogadhatatlan feltéteteket tartalmazott. A felvetett alternatív javaslatainkra, mint a korlátozott, vagy forgalmas időszakokhoz kötött nyitvatartás, illetve a mobilpostai szolgáltatás lehetősége, semmilyen válasz nem érkezett az állami vállalattól.

„Az idei évben is jól átgondolt, körültekintő, takarékos gazdálkodásra van szükség. Az önkormányzati szolgáltatások, intézmények működtetése, a beruházások meghatározzák mennyire élhető városunk, milyen az életminőségünk” – hangzott el a sajtótájékoztatón.

hirdetés