Megállapodás születetett a nemzetközi agressziós bűncselekményeket kivizsgáló központ létrehozásáról

Az Ukrajnában feltételezetten elkövetett háborús bűncselekmények kivizsgálására létrehozott közös nyomozócsoportban (JIT) részt vevő államok úgy határoztak: módosítják az illetékes nemzeti hatóságok közötti együttműködést rögzítő megállapodást, hogy lehetővé tegyék a nemzetközi agressziós bűncselekmények kivizsgálásával foglalkozó központ (ICPA) létrehozását – közölte az Eurojust vasárnap.

Az Európai Unió tagállamai közötti igazságügyi együttműködésért felelős, hágai székhelyű uniós ügynökség, az Eurojust tájékoztatása szerint a megállapodás a nyugat-ukrajnai Lviv (Lemberg) városban az ukrán igazságügyi hatóságok által március 3. és 5. között megrendezett konferencián jött létre, amelynek témája volt, hogy miként lehetne felelősségre vonni Oroszországot Ukrajna elleni agressziójáért. Az uniós ügynökség közleménye szerint a megállapodás az Eurojust támogatásával tavaly március végén létrehozott közös nyomozócsoport (JIT) hét partnerországa – Ukrajna, Litvánia, Lengyelország, Észtország, Lettország, Szlovákia és Románia – között jött létre.

hirdetés

A tájékoztatás szerint az ICPA a nemzetközi nyomozócsoport jelenlegi támogató struktúrájának részét képezi majd. Az ICPA ügyészei fizikailag az Eurojustnál kapnak majd helyet, ami lehetővé teszi munkájuk szoros összehangolását a közös ügyészi stratégiával – közölték. Hozzátették: a közös nyomozócsoport résztvevőjeként a legsúlyosabb nemzetközi bűncselekmények, például a népirtás, az emberiesség elleni bűncselekmények és a háborús bűncselekmények kivizsgálására létrehozott, szintén hágai központú Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) Ügyészsége bizonyos feltételek teljesülése esetén részt vehet az ICPA-együttműködésben.

A közlemény idézte Ladislav Hamrant, az Eurojust elnökét, aki azt mondta: a módosítások elfogadása tükrözi a közös nyomozócsoport valamennyi partnerének azon törekvését, hogy orvosolják a büntetlenség hiányát, és szilárd jogalapot adjanak az Eurojustnak az elszámoltathatóság biztosítására. A központ fő célja, hogy támogassa és fokozza az ukrajnai háború során elkövetett bűncselekmények kivizsgálásának hatékonyságát a kulcsfontosságú bizonyítékok beszerzésével és az ügymenet előkészítésének segítésével annak lehető legkorábbi szakaszában. Tájékoztatása szerint a nemzetközi agressziós bűncselekmények kivizsgálásával foglalkozó központ (ICPA) struktúrája nyárra elkészülhet.

MTI