Már költenek a nyári ludak, nemsokára kibújnak a pelyhes kislibák

költenek a nyári ludak Fotó: Őze Péter

A Körös Maros Nemzeti Park Dévaványai-Ecsegi puszták részterületén március elején párba álltak és költésbe kezdtek a nyári ludak. Néhány hét múlva már a fiókáikat vezetgető lúdpárokban is gyönyörködhetnek majd a természetjárók – számolt be honlapján a Körös Maros Nemzeti Park.

Mint írják, a nyári lúd az egyetlen olyan vadlúdfaj, amely Magyarországon nemcsak átvonul, hanem költ is. A házi lúdfajták őse, amit jól mutat, hogy jellegzetes gágogása is ugyanolyan.

hirdetés

A Körös-Maros Nemzeti Park területén szép számban költenek nyári ludak. A legnagyobb állomány a Kis-Sárréten található, de más területeken, például a Dévaványai-Ecsegi pusztákon is sok költőpárral találkozhatunk. Idén itt mintegy 80 pár kezdett költésbe, elsősorban a Kenderesszigeti-halastavakon, a Hortobágy-Berettyó árterében, a Dévaványa környékén nagy számban megtalálható kubikgödrök mellett, illetve a pusztai vízfoltokon. Az utóbbi években ebben a térségben a költőpárok száma emelkedést mutat.

A nyári ludak növényi anyagokból épített fészkükbe általában 5-6 tojást raknak, melyekből 27-28 nap elteltével kelnek ki a fiókák. A költések sikerességét és a fiókák felnevelését is jelentősen veszélyezteti a predáció: a róka, az aranysakál, a borz és a vidra is ritkíthatja a kislibákat. A szülők 50-60 napig vezetgetik, nevelgetik fiókáikat, mielőtt azok önálló életet kezdenének.

Aki közelről is szeretné megcsodálni a nyári lúd családokat, az látogasson el Szarvasra, a KMNPI Körösvölgyi Állatparkjába, melynek kis taván szintén költenek nyári ludak. Április elejére már minden bizonnyal a pelyhes kislibák is kibújnak majd a tojásból – írják.