Donyecki vezető: Bahmut belvárosában folynak a harcok

A harcok Artemivszk (Bahmut) város központi részén folynak, az orosz erők megközelítették a vasútállomást – jelentette ki Gyenyisz Pusilin, a Oroszország által jórészt elcsatolt donyecki régió megbízott vezetője hétfőn a Rosszija 24 hírtelevíziónak nyilatkozva.

Pusilin elismerte, hogy az ukrán erők nem menekülnek, és tervezett visszavonulást sem hajtanak végre. Úgy vélekedett, hogy a városban többezer civil maradhatott. Jevgenyij Prigozsin, a Wagner magánhadsereg alapítója korábban arról számolt be, hogy az alakulat egységei kitűzték vasárnap éjjel az orosz zászlót az artemivszki városházára, aminek eredményeképpen a várost szerinte jogi értelemben sikerült elfoglalni.

Pusilin egyébként a RIA Novosztyi hírügynökségnek azt is állította, hogy az orosz erők Avdijivka irányában folytatják az előrenyomulást, és ugyan korai még operatív bekerítésről beszélni, de a helyzet, ha nem is kritikus, de rendkívül nehéz az ellenség számára.

Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője a hétfői hadijelentést ismertetve az ukrán fegyveres erőknek az elmúlt egy nap alatt elszenvedett emberveszteségét mintegy 465 főben nevezte meg. Mint mondta, a Donyeck körzetében vívott harcokban közülük mintegy 285 katona és “zsoldos” esett el. Az orosz ellenőrzés alá került városok több településéről jelentettek a helyi hatóságok ukrán tüzérségi támadást. A donyecki régióban lévő Horlivkában egy 68 éves nő belövés következtében életét vesztette.

MTI