Cseh elnök: nincs alternatívája az Ukrajnának nyújtott támogatásnak

Nincs alternatívája Ukrajna támogatásának, a segítség elmaradása Oroszország győzelmét jelentené – jelentette ki Petr Pavel cseh államfő Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral szerdán Brüsszelben közösen tartott sajtótájékoztatóján.

hirdetés

A cseh elnök a NATO brüsszeli székházában tartott sajtóértekezleten kijelentette: Ukrajna támogatása kötelesség.
Szavai szerint a segítségnyújtásnak következetesnek kell lennie, és figyelembe kell vennie azokat a kockázatokat, amelyekkel a támogatás elmaradása járhatna. Azon 2014-es kötelezettségvállalással összefüggésben, mely szerint a tagországok 2024-ig közelítik védelmi kiadásaikat a bruttó hazai termékük (GDP) két százalékához, a cseh elnök azt mondta, a cél nem a vállalás teljesítése, hanem az országok védelmi képességének szavatolása bármi fajta katonai fenyegetéssel szemben.

Ukrajna esetleges NATO-tagságával kapcsolatban azt mondta, nehéz a csatlakozás pontos dátumáról beszélni a háború közepette. “Először a háborúnak be kell fejeződnie, aztán lehet majd időpontokról beszélni” – fogalmazott. A cseh elnök szerint a háborút követően Ukrajnának katonailag és gazdaságilag is meg kell erősödnie, stabil országgá kell válnia, ami időt és erőfeszítést igényel.

Jens Stoltenberg hangsúlyozta, hogy alapvető fontosságú a gazdasági, pénzügyi és politikai támogatás fenntartása Ukrajna számára. Közölte: a NATO-tagországok ez idáig mintegy 750 milliárd euró értékben segítették a megtámadott ország önvédelmét. “Ukrajna támogatása morális kérdés. Amikor egy európai országot megtámad egy másik állam, akkor morális kötelesség támogatni a megtámadott országot, amellett, hogy a segítség saját biztonsági érdekünk is” – fogalmazott.

A NATO-főtitkár arra hívta fel a figyelmet, ha Vlagyimir Putyin orosz elnök megnyeri a háborút, az “a világot még veszélyesebb hellyé változtatja”. Az orosz elnöknek és minden tekintélyelvű vezetőnek tudnia kell, ha katonai erőszakot alkalmaznak, és azt tesznek, amit csak akarnak, az a világot veszélyesebbé és sebezhetővé teszi – mondta. A védelmi kiadásaikat érintő vállalással kapcsolatban a főtitkár közölte, a megváltozott biztonsági környezet a védelmi kiadások további emelését teszi szükségessé. Erről a tagállamok a július közepén, Vilniusban tervezett NATO-csúcstalálkozón tárgyalnak majd – tájékoztatott.

MTI

hirdetés