Lopni próbált egy nő egy házból Vésztőn, az ügyet lezárták

idős, rendőrség, kék, Gyulán, gyulai Illusztráció: Körös Hírcentrum

Lopni próbált egy nő egy házból Vésztőn, de az ott lakók tetten érték. Amikor útját állták, a kerítésen át menekült, de elfogták. A rendőrség az ügyének vizsgálatát befejezte.

Tetten értek egy nőt Vésztőn, amint lopni próbált egy házból 2023. április 12-én délután. A házban egy diáklány lakik a szüleivel, és a lány aznap, amikor elment iskolába, elfelejtette vinni a kulcsát. Az édesapja ezért délután, amikor általában érkezni szokott a gyermeke, előre kinyitotta neki a kaput. A lány előtt azonban egy nő is bement a házba, és olyan dolgokat keresett, amiket pénzzé tehetett volna. A férfi eközben a kazánházban volt, de felfigyelt arra, hogy ugat a kutyájuk, így tetten is érte a szatyorba mindenféle dolgot összepakoló nőt. Közben a lánya is megérkezett, együtt vonták kérdőre az idegent, hogy mit keres náluk.

hirdetés

Ekkor a nő mindent kipakolt, amit el akart vinni, közben a lány mondta neki, hogy hívja a rendőrséget. A nő azt mondta, hogy nem kell a rendőrség, hiszen mindent visszaadott és indult kifelé az udvarról. A háziak fel akarták tartóztatni, de a kerítésen át kimászott az utcára és elment.

A rendőrök a személyleírás alapján előállították és a Szeghalmi Rendőrkapitányság lopás vétség kísérlet miatt büntetőeljárást indított ellene. Az ügy rendőrségi vizsgálata befejeződött, a nyomozás iratait a rendőrség 2023. április 20-án továbbította az ügyészségre – írja a Police.hu.