Ukrán védelmi miniszter: az ellentámadás előkészületei a végső szakaszban vannak

Az utolsó szakaszban vannak Ukrajna ellentámadásának előkészületei – jelentette ki Olekszij Reznyikov ukrán védelmi miniszter csütörtöki kijevi sajtótájékoztatóján.

hirdetés

“Befejezzük a kiképzést, hiszen a kapott fegyverek és a katonai felszerelések kezelését a katonáinknak el kell sajátítania. Nagyon modern rendszereket kaptunk” – mondta a vezető. Emlékeztetett arra, hogy a nemzetközi kezdeményezésen keresztül Ukrajna már kapott nyugati országoktól Leopard-2 és Challenger típusú harckocsikat, továbbá vár még Leopard-1 és Abrams típusú tankokat. “Úgy gondolom, hogy Abrams harckocsik még nem vesznek majd részt ebben az ellentámadásban, de katonáik már kiutaztak a gyakorlatokra” – jegyezte meg a miniszter.

hirdetés

Kifejtette, hogy ezek emellett számos különféle nyugati típusú páncélozott járművel rendelkezik az ukrán hadsereg, ezek között említette a Bradley, a Marder, a Stryker és a Svédországból származó CV 90-es típusúakat. Összegezve kijelentette, hogy a korszerű haditechnikai eszközöket felkészítették a bevetésre, és egy részüket már le is szállították Ukrajnának. Leszögezte, hogy az ukrán erők nagy százalékban készen állnak az ellentámadás megindítására.

Reznyikov közölte, hogy az ellentámadás megkezdésének időpontjáról és helyéről a vezérkar dönt. Hozzáfűzte még, hogy a partnerek nagyfokú bizalmának köszönhetően Ukrajna kap Patriot, a HIMARS, az MLRS rakétarendszereket és repülőgépeket is. Kiemelte, hogy Ukrajna minden felszerelést ingyen kap. E tekintetben a legnagyobb támogatója az országnak az Egyesült Államok mintegy 50 milliárd dollár értékben, további 30 milliárd dollárt érő felszereléssel pedig más országok támogatják Ukrajnát.

A miniszter előző nap az RBK-Ukrajna hírportálnak adott interjújában “kissé túlfűtöttek” nevezte az orosz erők elleni ukrán ellentámadással kapcsolatos várakozásokat az ukrán lakosság, a politikusok, valamint a Nyugat részéről. Hozzátette ugyanakkor, hogy az ukrán erők eddig elért harctéri sikerei után ez normális.

Ihor Taburec, a közép-ukrajnai Cserkaszi megye kormányzója közben a Telegramon arról tájékoztatott, hogy Umanyban – ahol a több régiót ért reggeli orosz légicsapás következtében rakéta csapódott egy többemeletes lakóházba – 17-re emelkedett a halálos áldozatok száma, közülük hárman kiskorúak. A katasztrófavédelem a Facebookon közölte, hogy a keleti országrészben lévő Dnyipro városában kiemeltek egy sérült nőt egy építőanyagokat tároló hangár romjai alól, és kórházba szállították.

MTI

hirdetés