Alufelnit és drótkerítést lopott a páros

Illusztráció: Pixabay.com

Pénzhez akartak jutni, ezért lopott el négy felnit két férfi Mezőberényben. A számításukba hiba csúszott, a rendőrök előbb érkeztek, mint a vevők, így a felniket nem tudták eladni. A rendőrök az ügy vizsgálatát befejezték.

Négy alufelni tűnt el egy ház udvaráról Mezőberényben. A gumival felszerelt felniket 2023. március 21-e és 23-a között vitték el. Miután a történtekről bejelentés érkezett, a rendőröknek nem kellett sok idő ahhoz, hogy kinyomozzák az ügyet. A bejelentés napján előállítottak és gyanúsítottként hallgattak ki egy férfit, aki nem is tagadta a lopást, de azt mondta: nem egyedül csinálta. A barátjával arra gondoltak, hogy eladják a kerekeket és így pénzhez jutnak. Társánál, egy ólban tárolták őket, amíg vevőt kerestek rájuk.

hirdetés

A rendőrök azonban előbb érkeztek, mint a vevők, így a felgumizott felnikből nem lett pénz, ráadásul le is foglalták tőlük azokat és visszavitték a tulajdonosnak. A páros tagjairól kiderült, hogy drótkerítést is loptak, a rendőrség így két bűncselekmény miatt javasol vádemelést ellenük.

Az ügyükben indult nyomozás vizsgálati szakaszában a Békési Rendőrkapitányság rendőrei a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az ügy iratait 2023. május 3-án továbbították az ügyészségre.

Police.hu