Suhajda Szilárd kedden indult csúcstámadásra a 7950 méteren lévő négyes táborból. Szerda hajnalban már nagyjából 8700 méteres magasságból jelentkezett műholdas telefonon. Ekkor úgy érezte, képes felérni a csúcsra és onnan biztonságosan visszaereszkedni a négyes táborba. Azonban a csúcs elérésének becsült időintervallumában nem jelentkezett és azóta sem adott életjelet magáról. Jeladója utoljára szerdán, magyar idő szerint 23.15-kor jelzett, eszerint Szilárd 50 méterre volt a csúcstól, 8795 méteren járt.
Csütörtök este érkezett a hír, miszerint egy csapat észlelte és ruházata alapján egyértelműen beazonosították. Amikor elhaladtak mellette életjeleket mutatott, de fagyási sérülések nyomai és a magashegyi agyödéma jelei látszottak rajta.
Ez is érdekelheti
Hármas karambol Békéscsabán, egy autó kigyulladtA tervek szerint, pénteken megkísérelnek helikopterrel felrepülni olyan magasságba, ahonnan láthatják Szilárdot. Ezzel egy időben három serpát elindítanak Szilárdért, akik optimális esetben már május 26-án, a késői órákban felérhetnek hozzá. Felesége szerint kis esélye van annak, hogy Szilárdot életben találják abban a magasságban, ugyanakkor bízik férjében és hisz a csodákban.
Suhajda Szilárd édesapja az alábbi sorokat írta csütörtökön késő este közösségi oldalán:
„Mit is élhetsz át most! Sikerek és kudarcok? Most engedd el és csak magadra, a túlélésre gondolj, koncentrálj!
Összetartva az ország, barátok és rokonok – VELED VAGYUNK ÉS IMÁDKOZOM, IMÁDKOZUNK ÉRTED és, hogy a kis unokám, a fiad Soma, újra a tenyeredbe tudjon csapni, – hogy szia „édesapa” újra itthon… 🙂
Könnyes szemmel aggódva, osztom meg én is, a jelenlegi, biztató friss híreket…
Szeretünk és nagyon várunk HAZA‼️
Tarts ki, erős vagy!” – írta Suhajda Tibor.
Minden korábbi írásunk és beszélgetéseink Suhajda Szilárddal, itt található. Néhány nappal az expedíciót megelőzően beszélgettünk a békéscsabai születésű hegymászóval. Elmondta, hogy régóta dédelgetett álma volt megmászni a Mount Everestet. Miután feljutott a K2 (a Föld második legmagasabb hegycsúcsa) és a Lhoce csúcsára is, teljesen tisztán – oxigénpalack és magashegyi teherhordók segítsége nélkül -, úgy érezte, készen áll pályafutása legnagyobb feladatára. A beszélgetés itt hallgatható vissza:











