Felesége halálát okozta a 89 éves férfi figyelmetlensége

Fotó: katasztrófavédelem

Halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat a Gyulai Járási Ügyészség egy 89 éves büntetlen előéletű Bács-kiskun vármegyei illetőségű, de Szarvason élő férfi ellen, aki tavaly októberben Szarvas külterületén okozott közlekedési balesetet, amelynek következtében a felesége életét vesztette.

Az idős férfi 2022. október 15-én, a délelőtti órákban egy személygépkocsit vezetve közlekedett Szarvas lakott területén kívül, egy számjelzés nélküli úton a Káka major felől a 4401-es számú út irányába 76 km/óra sebességgel. A személygépkocsi jobb oldali első ülésén utasként tartózkodott a férfi 81 éves felesége. A terhelt által vezetett személygépkocsi nem volt megfelelő műszaki állapotban – hibás volt a vezető oldali biztonsági öv és kormányzár, illetőleg hiányzott a fejtámla –, ezek a hibák, hiányosságok azonban nem voltak összefüggésben a baleset bekövetkezésével.

hirdetés

Haladása során az idős férfi egy számára balra ívelő útkanyarulatban nem követte az út vonalvezetését, az úttestről annak bal oldalán lehaladt, és az esővíz elvezető árok falába csapódott. A baleset következtében az idős nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy két nap múlva, 2022. október 17. napján a kórházban elhalálozott. Az idős férfi önmaga 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.

A terhelt megszegte a KRESZ 25.§ (1) bekezdésében foglaltakat, mely szerint járművel a forgalmi, az időjárási és a látási viszonyoknak, továbbá az útviszonyoknak (az út vonalvezetésének, az útburkolat minőségének és állapotának) megfelelően kell közlekedni; figyelemmel kell lenni a jármű sajátosságaira, az utasokra, és a rakományra.

A járási ügyészség a terhelt beismerése esetére mértékes indítványt is tartalmazó vádiratában arra tett indítványt, hogy a bíróság az idős férfit próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetésre ítélje, tiltsa el a közúti járművezetéstől és kötelezze őt a nyomozás során felmerült, közel 500.000.-Ft-ot kitevő bűnügyi költség megfizetésére – tájékoztatta hírportálunkat a Békés Vármegyei Főügyészség.

Ez is érdekelheti:

hirdetés