A bukaresti vezetők elítélték a román határ közvetlen közelében történt orosz dróntámadást

A román államfő és miniszterelnök is határozottan elítélte hétfőn, hogy Oroszország az éjszaka folyamán a Duna-parti ukrán kikötői infrastruktúra ellen intézett dróntámadást, közvetlenül a román határ mellett.

Klaus Iohannis államfő Twitter-bejegyzésében úgy értékelte: a román határ közvetelen közelében civil célpontok ellen intézett támadás komoly biztonsági kockázatot jelent a Fekete-tenger térségében, veszélybe sodorja az ukrán gabonakivitelt és ezen keresztül a világ élelmiszer-biztonságát.

hirdetés

Marcel Ciolacu miniszterelnök szerint a támadás egyértelműen azt bizonyítja, hogy Oroszország az ukrán gabona nemzetközi piacokra jutását akarja megakadályozni, és ezáltal – élelmezési válságot idézve elő – számos embert sodor veszélybe világszerte. A román kormányfő közleményében leszögezte: Románia továbbra is kész gyakorlati megoldásokkal támogatni az ukrán gabona kijuttatását a nemzetközi piacokra.

A román média a dél-ukrajnai katonai parancsnokság közleményét idézve azt írta, hogy Oroszország az éjszaka négy órán keresztül (iráni) Sahid-136-os önmegsemmisítő drónokkal támadta Ukrajna dunai kikötői infrastruktúráját. Az Adevarul című román lap szerint a támadásnak az ukrán gabonaexport jelentős részét lebonyolító Izmail és Reni kikötője volt a célpontja, utóbbi a román-moldovai-ukrán hármas határnál található, légvonalban alig 13 kilométernyire a több mint 200 ezer lakosú romániai Galactól.

MTI