Andrej Plenkovic: Horvátország újabb katonai segélycsomagot nyújt Ukrajnának

Horvátország mintegy 30 millió euró értékben újabb katonai segélycsomagot nyújt Ukrajnának – jelentette be Andrej Plenkovic horvát kormányfő kedden Athénban horvát újságíróknak nyilatkozva, miután megbeszélést folytatott Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel.

hirdetés

A horvát kormányfő Kiriákosz Micotákisz miniszterelnök meghívására érkezett a görög fővárosba, több nyugat-balkáni állam vezetőjével együtt. Plenkovic kiemelte: az új csomaggal együtt Horvátország már 200 millió euró értékben nyújt katonai segítséget Ukrajnának. Jelezte, hogy a részletekről a csütörtöki kormányülésen számol majd be.

hirdetés

Plenkovic és Zelenszkij a horvát kikötők használatáról is tárgyalt az ukrán gabonaexport céljára. „A horvát kikötőkből már eddig is több ezer tonna gabona került exportra. A legtöbb Olaszországba, egy része pedig Észak-Afrikába, de a Fekete-tengeren kialakult új helyzet miatt a téma ismét aktuálissá vált” – mondta Plenkovic, hozzátéve: a lényeg az, hogy „ez tranzit lesz Horvátországon keresztül a harmadik országokba”.

MTI

hirdetés