Ismét költöttek pásztorgémek a Kenderesszigeti-halastavakon

pásztorgém, nemzeti park A fotó illusztráció, készítette: Motkó Béla

Idén két helyszínen is költenek pásztorgémek a Körös-Maros Nemzeti Parkban. Egy pár a Kenderesszigeti-halastavakon, öt pedig az Ugrai-réten fészkel.

Az Ecsegfalva határában fekvő Kenderesszigeti-halastavak egyik medencéje jó néhány esztendeje a KMNPI vagyonkezelésébe került, s azóta nincs halászati hasznosítás alatt, hanem természetvédelmi céllal üzemeltetik. A mintegy 15 hektáros medencében kisvizes állapotot tartanak fenn, ami kedvez a nád és a fűzfák növekedésének. Mivel a térségben vannak időszakos kisvizek, rizsföldek, így a különböző gémfélék és kócsagfélék számára adottak a táplálkozóhelyek.

hirdetés

A Kenderesszigeti-halastavak mindig is állandó fészkelőhelyei voltak a nagy kócsagoknak, amikor azonban ez az új, természetvédelmi céllal hasznosított medence kialakult, akkor a kócsag- és gémfajok ide koncentrálódtak költeni. Az itteni nádi fészkelő közösség tehát nagyon gazdag: nagy kócsag, kis kócsag, üstökösgém, bakcsó, szürke gém, kanalasgém és kis kormorán is van benne. Nem szorosan a telepen, de ugyanebben a medencében költenek még vörös és törpegémek is.

hirdetés

Ehhez a sokszínű közösséghez csatlakozott először 2017-ben egy pásztorgém-pár, akik sikeresen fel is nevelték akkor fiókáikat. Azóta egészen az idei esztendőig nem észleltek pásztorgém-költést. A közelmúltban azonban megfigyeltek két pár pásztorgémet a kócsagtelepen. Az egyik tojó már július közepén két tojáson ült. A másik költőpár fészkét nem sikerült megtalálni, de állandó jelenlétük alapján feltételezhető, hogy ők is költenek.

A Kis-Sárréten már harmadik éve költenek pásztorgémek: 2021-ben kettő, 2022-ben három, idén pedig már öt pár fészkel a területen. A madarak az előző évekhez hasonlóan idén is az Ugrai-rétet választották költőhelyül. Egyéb gémfélékhez –kis kócsag, üstökösgém, bakcsó –, társulva költenek – számolt be honlapján a Körös-Maros Nemzeti Park.

hirdetés