Óvodások a Biztonság Hetén – a helyes közlekedésre nevelést nem lehet elég korán kezdeni

Biztonság Hete Fotó: Körös Hírcentrum

A biztonságos közlekedés és a közlekedési szabályok betartásának fontosságára hívja fel a figyelmet a Biztonság Hete rendezvénysorozat, amelyhez a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság is csatlakozott. A szeptember 21-én, szerdán megvalósult békéscsabai programon közel 300 óvodás vett részt – tájékoztatta szerkesztőségünket Tűri Zsanett rendőr hadnagy, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

A program a gyalogos-átkelőhelyek helyes használatát tűzte ki célul, aminek szemléltetésére a Bartók Béla úton a rendőrség épülete melletti kereszteződésben zebrazsaruk, forgalomirányító rendőrök és óvónők segítségével gyakorolhatták az óvodások a helyes közlekedést, akik Békéscsaba öt intézményéből érkeztek a nem mindennapi rendezvényre.

hirdetés

A biztonságos közlekedés mindannyiunk érdeke, és bár az óvodások még felnőtt kíséretében szoktak közlekedni, mégis nagyon hasznos, ha idejében tudatosul bennük, hogy a közlekedésben másokra és a szabályokra is figyelniük kell.

Az immár hetedik éve megrendezésre kerülő rendezvénysorozat az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Balesetmegelőzési Bizottsága és a Magyar Biztosítók Szövetségének szervezésében valósul meg, amelyhez hagyományosan minden évben kapcsolódik a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság is.

A rendőri irányítás karjelzéseinek értelmezése számos közlekedőnek okoz problémát, ezért az e körüli nehézségek leküzdésére a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság kisfilmet készített a rendőri karjelzések értelmezéséről.

Biztonság Hete
Fotó: Körös Hírcentrum
Biztonság Hete
Fotó: Körös Hírcentrum
Biztonság Hete
Fotó: Körös Hírcentrum
Biztonság Hete
Fotó: Körös Hírcentrum
Biztonság Hete
Fotó: Körös Hírcentrum