Figyelmetlenség okozta a súlyos balesetet Mezőberényben

kerékpárút, bicikli, kerékpáros baleset Illusztráció: Pixabay

Közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat a Gyulai Járási Ügyészség és vádiratában próbára bocsátás intézkedés alkalmazására tett indítványt egy 36 éves büntetlen előéletű mezőberényi nővel szemben, aki kerékpárral közlekedve okozott súlyos sérüléssel járó balesetet.

A terhelt nő 2023. május 05-én, a délelőtti órákban egy kerékpárt vezetve közlekedett Mezőberény lakott területén, a Petőfi utcában az úttesttel párhuzamosan kiépített kerékpárúton a belváros felől az Ady utca irányába. Haladása közben figyelmetlensége miatt áttért a menetiránya szerinti bal oldalba, s ott összeütközött a vele szemből érkező, szabályosan haladó kerékpárossal. Mindkét kerékpáros elesett; a baleset következtében a másik kerékpárt vezető vétlen nő 8 napon túl gyógyuló súlyos sérülést, csigolyatörést szenvedett.

hirdetés

A terhelt cselekményével megszegte a KRESZ 25.§ (2) bekezdésében foglaltakat, mely szerint a járművel az úttesten – az előzés és kikerülés esetét kivéve – annak menetirány szerinti jobb oldalán, az út- és forgalmi viszonyok szerint lehetséges mértékben jobbra tartva kell közlekedni.