Karjukat nyújtották a segíteni vágyók

véradás, vöröskereszt, katasztrófavédelem véradás Fotó: Békés VMKI

Az ország összesen negyven pontján, hétfőtől szerdáig várták azokat a katasztrófavédelmi kötődésű véradókat, akik úgy gondolták, hogy véradásukat a Természeti Katasztrófák Csökkentésének Világnapja alkalmából immár hagyományosan megszervezett akcióhoz igazítják.

hirdetés

Október 9-11. között katasztrófavédelmi igazgatóságokon, kirendeltségeken, tűzoltóságokon, kórházakban, véradóállomásokon nyújthatták karjukat a segíteni szándékozók. A szervezet, a Magyar Vöröskereszt, illetve az Országos Vérellátó Szolgálat közreműködésével szervezett véradáson 1075 ember jelent meg, közülük az előzetes egészségügyi szűrés után 1010-en adhattak vért. Ez azt jelenti, hogy összesen több mint négyszáz liternyi, különböző csoportú vér gyűlt össze az akció ideje alatt.

hirdetés

A Természeti Katasztrófák Csökkentésének Világnapja 1989 óta létezik, kezdetben a hónap második szerdáját jelölte ki az Egyesült Nemzetek Szervezete, később konkrét napot, október 13-át nevezték ki e jeles nappá. Célja, hogy az emberek és a közösségek szerte a világon csökkentsék a katasztrófák okozta veszteségeket, és felhívják a figyelmet a rájuk váró kockázatok mérséklésének fontosságára.

A világnapot évek óta a 2015-ben Sendaiban, az ENSZ Katasztrófakockázat-csökkentési Világkonferenciáján elfogadott, 2030-ig tervező keretrendszer, a Sendai Seven pontjainak szellemében szervezik. 2023-ban a világnap a katasztrófák és az egyenlőtlenség egymásra gyakorolt hatásával foglalkozik.

véradás, vöröskereszt, katasztrófavédelem véradás
Fotó: Békés VMKI
véradás, vöröskereszt, katasztrófavédelem véradás
Fotó: Békés VMKI

hirdetés