Újabb drónroncsokat találtak Románia területén

Újabb drónroncsokat találtak Románia területén – közölték csütörtökön a helyi hatóságok.

A román védelmi tárca tájékoztatása szerint az Ukrajnával közös határ mentén pirkadat előtt találtak egy krátert a Duna-parti ukrajnai Izmajil folyami kikötővel szemben lévő Plauru településtől három kilométerre nyugatra. Feltételezések szerint a drón becsapódáskor felrobbanhatott. Egyelőre nem tudni, hogy a pilóta nélküli repülőeszközt mikor, illetve honnan indíthatták. A védelmi tárca nem sokkal korábban közölte, hogy több, az ukrajnai folyami kikötők ellen indított dróntámadást is észleltek.

hirdetés

„Oroszország szörnyű támadásai az ukrán polgári infrastruktúra ellen újabb komoly következményekkel jártak Románia területén” – írta Luminita Odobescu külügyminiszter az X közösségi platformon, hozzátéve, hogy „becsapódás újabb bizonyítékát találták román földön”.

„Felszólítjuk Oroszországot, hogy hagyjon fel ezekkel a háborús bűncselekményekkel” – tette hozzá a román diplomácia vezetője.

A bukaresti hatóságok az utóbbi hetekben több roncsdarabot is találtak, amelyek közléseik szerint az orosz hadsereg által használt pilóta nélküli repülőeszközök alkatrészeivel mutatnak hasonlóságot.

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár az AP amerikai hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, hogy az észak-atlanti szövetség növelte a Románia légterét ellenőrző repülőgépek számát a törmelékek megtalálását követően. Hozzátette: nincs jele annak, hogy az incidensek „szándékos támadások lennének a NATO-szövetségesek ellen, inkább az Ukrajnával szembeni igazolhatatlan támadások következményei”.

Klaus Iohannis román elnök a drónroncsok felfedezésével kapcsolatban Románia légterének „teljességgel elfogadhatatlan megsértéséről” beszélt, amely szerinte a térségben élő lakosság biztonságára nézve is valódi veszélyt jelent.

MTI