Négy csoportos rakéta- és dróncsapásról számolt be az orosz védelmi minisztérium

Négy csoportos csapást hatottak végre precíziós fegyverekkel és drónokkal az elmúlt hét folyamán fegyver- és hadianyag-raktárakra, hadiüzemekre, valamint ukrán katonák és külföldi „zsoldosok” csoportosulásának helyszínére az orosz fegyveres erők, megsemmisítve egyebek között az Azov alakulat egyik alegységét – közölte pénteken az orosz védelmi minisztérium.

hirdetés

Az október 14-től máig tartó, egyhetes időszakra vonatkozó összefoglaló szerint az ukrán légierő egyedül az elmúlt nap leforgása alatt 7 MiG-29-es repülőgépet veszített. A lelőtt ukrán repülőgépek száma az elmúlt héten összesen 12 volt, így a moszkvai összesítés szerint az ukrán fél által a háború eleje óta ilyen eszközök száma elérte a félezret. A héten emellett még két ukrán Mi-8-as helikoptert tettek üzemképtelenné.

hirdetés

A hadijelentés szerint az orosz erőknek a héten a kupjanszki frontszakaszon, a donyecki régió déli részén sikerült kedvezőbb állásokat elfoglalniuk, Herszon megyében pedig megakadályozniuk, hogy az ukrán hadsereg hídfőállásokat foglaljon el a Dnyeper szigetein, vagy a bal partján. A tájékoztatás szerint a frontvonalon az említett időszakban mintegy 5830 ukrán katona esett el vagy sebesült meg. A legnagyobb veszteséget, 2065 főt az ukrán fél a Donyeck körzetében vívott harcok során szenvedte el.

A héten megsemmisített ukrán haditechnikai eszközök között sorolt fel a moszkvai katonai tárca egyebek között 27 harckocsit, 83 páncélozott harcjárművet, 35 HIMARS-rakétát, hat JDAM irányított légibombát, öt operatív-taktikai rakétát, két, földi célpontok támadására átalakított Sz-200-as légvédelmi rakétát, és 314 drónt. A Pekingből visszatérő orosz elnök, Vlagyimir Putyin péntekre virradóra látogatást tett Ukrajnában harcoló orosz alakulatok Rosztov-na-Donu városban működő főhadiszállásán, ahol meghallgatta Valerij Geraszimov vezérkari főnök jelentését. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szerint az eseményt nem tervezték előre.

Jan Gagin, a donyecki régió vezetőjének tanácsadója a TASZSZ hírügynökségnek nyilatkozva azt állította, hogy az ukrán erők Donyeck és Artyomovszk (Bahmut) közelében továbbra is vegyi fegyvert vetnek be. Gagin szerint az ukrán fél a korábbinál erősebben ható, fulladást és rosszullétet kiváltó szert dob le drónokról.

Az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és az Ukrajnával határos orosz régiók több településéről jelentettek pénteken a helyi hatóságok ukrán tüzérségi és dróntámadást. Herszon megyében két civil életét vesztette belövések következtében. A nap folyamán a Krími híd forgalmát ideiglenesen felfüggesztették.

MTI

hirdetés