A karácsonyi időszakban érdemes figyelni a levél- és csomagfeladásra

doboz, csomag, szállítás Fotó: Pixabay

Az ünnepek előtti néhány hét kiemelten nagy küldeményforgalommal járó időszak a postai szolgáltatók számára. Ha szeretnénk, hogy a képeslapok és a csomagok rendben megérkezzenek, érdemes időben feladni a küldeményeket – közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kommunikációs igazgatósága az MTI-vel.

hirdetés

A közlemény szerint ha egy másik európai országba szeretnénk ajándékot küldeni, érdemes megnézni az NMHH holnapjáról is elérhető Európai Csomagár-összehasonlító oldalt, ahol több mint 400 szolgáltató mintegy 46 ezer szolgáltatásának tarifáit lehet összehasonlítani. Az Európai Bizottság által közzétett alkalmazás nemcsak a fogyasztóknak, de a kis- és középvállalkozásoknak is hasznos lehet – fűzték hozzá, azzal, hogy az érdeklődők a küldő és fogadó ország kiválasztásával összehasonlíthatják, hogy az egyes szolgáltatóknál mennyibe kerül a csomagküldés bármelyik uniós tagállamba, valamint Izlandra, Liechtensteinbe vagy Norvégiába.

hirdetés

Az NMHH szerint a weboldal a leggyakrabban használt súlykategóriák nyilvános tarifáit veti össze, a borítékban feladott küldemények esetében a fél-, egy- és kétkilós, a dobozban küldött csomagoknál pedig az egy-, a két- és az ötkilós kategóriákat. Ezen kívül megkülönböztet regisztrált és nyomkövetéses csomagokat – tették hozzá. Úgy folytatták, hogy mivel az ünnepekhez közeledve a postai szolgáltatók egyre terheltebbek lesznek, ajánlott a levelek, képeslapok és csomagok feladását minél korábbra időzíteni.

Az emberek a pontos címzéssel segíthetik a küldemény gyors kiszállítását: a többlakásos társasházakban az épület, emelet és ajtószám nagyon fontos információ, emellett, ha lehetőség van rá, érdemes megadni a címzett telefonszámát, e-mail-címét, hogy a kézbesítésről a szolgáltató értesítést tudjon neki küldeni, fel tudja venni vele a kapcsolatot. Címzettként pedig azzal segíthetjük a kézbesítő munkáját, ha a postaládán, csengőn jól olvashatóan szerepel a nevünk, valamint gondoskodunk róla, hogy a postaláda jól megközelíthető legyen – sorolták.

Ha külső sérüléssel érkezik meg a csomag, arról mindenképpen szólni kell a futárnak, kézbesítőnek, aki a kézbesítési okiraton jelzi a sérülés tényét. Ha csak felbontás után derül ki, hogy megsérült a tartalom, azt a kézbesítést követő három munkanapon belül tudja a címzett a postai szolgáltató felé írásban jelezni és jegyzőkönyvbe vetetni, ilyenkor kártérítési igénnyel is lehet élni. Ha a feladott küldemény nem érkezett meg, vagy a nyomkövetési információk szerint már hosszú ideje nem változik a helyzete, ugyancsak a postai szolgáltatóhoz fordulva érdeklődhetünk a küldemény hollétéről – írták.

A közlemény szerint ha egy csomag vagy levél elveszett, kártérítést csak az egyedi azonosítószámmal rendelkező küldemények esetén kaphatunk, mivel csak ezeknek az életútja követhető nyomon. Alapesetben a kártérítés összege nem a küldemény értékéhez, hanem a feladáskor fizetett díjhoz igazodik, ezért drága küldeményt érdemes értéknyilvánítással vagy biztosítással feladni, mert ha a csomag eltűnik, a szolgáltató a megadott értéket köteles megfizetni, aminek díjáról és feltételeiről a feladáskor tájékozódhatunk – közölték.

Kitértek arra is, hogy ha olyasmit küldenének ajándékba, ami törékeny vagy speciális kezelést igényel (például bor, edények), akkor mindenképpen érdemes gondosan tájékozódni a feladás előtt; sok szolgáltató egyáltalán nem vállalja az ilyen küldemények szállítását, így ha mégis feladják őket és bajuk esik, akkor nem számíthatnak kártérítésre. Más esetekben csak külön elővigyázatossági intézkedések mellett szállíthatók az ilyen csomagok, amelyeket a feladónak kell betartania, ha ezek elmaradnak, hiába írjuk rá a csomagra, hogy „Törékeny!”, ezt a szolgáltatók nem tudják figyelembe venni – tették hozzá.

A küldeményt felvevő munkatárs nem köteles ellenőrizni a csomag tartalmát, tehát az előzetes tájékozódás és a gondos csomagolás a saját érdekünk – figyelmeztetett az NMHH.

Nagyon fontosnak nevezték az előzetes tájékozódást akkor is, ha élelmiszert – például a karácsonykor szokásos bejglit – szeretnének küldeni: a postai szolgáltatók általában nem tudják teljes biztonsággal garantálni, hogy egy küldemény egy adott napon megérkezik a címzetthez. Emellett előfordulhat, hogy a címzett nem tudja azonnal átvenni a küldeményt, és akár napokig raktározni kell. Ha a szolgáltató nem vállalja ilyen tartalmú csomagok szállítását, akkor a romlott finomságok miatt kártérítésre sem számíthatnak – írták.
Mint írták, a postai szolgáltatással kapcsolatos panaszok kivizsgálása elsődlegesen a szolgáltató feladata, akinek 30 napja van az írásban benyújtott panasz kivizsgálására.

Ha a szolgáltató a panaszra határidőn belül nem vagy késve válaszol, esetleg az ügyfél szerint nem tartotta be a jogszabályokat, a válasz kézhezvételétől, vagy a válasz elmaradása esetén a válaszadási határidő lejártától számított 30 napon belül az NMHH-hoz fordulhat, és felügyeleti eljárást kezdeményezhet. A kártérítési igényekkel is a szolgáltatóhoz kell fordulni. Ha ezt a szolgáltató elutasítja, vagy nem az általunk kért összeget fizeti ki, akkor léphetünk tovább rendszerint a bíróságra vagy a békéltető testülethez. Az NMHH-hoz ebben az esetben is csak akkor lehet fordulni, ha az ügyfél szerint a szolgáltató nem a jogszabályok szerint járt el, de magáról a kártérítési igényről a hatóság nem dönthet – olvasható a közleményben.

MTI

hirdetés