Opauszki Zoltán: Továbbra sincs harmadik alpolgármester Békéscsabán

Opauszki Zoltán Fotó: Körös Hírcentrum

A közelmúltban tartotta meg a 2023-as év utolsó ülését a békéscsabai képviselő-testület. Opauszki Zoltán tanácsnok a Fidesz-KDNP frakció képviseletében tartott közgyűlés-értékelő sajtótájékoztatóján vette sorra a tárgyalt témákat.

Zárt ülés keretében került sor az alpolgármester-választásra, amely végül szavazategyenlőség miatt eredménytelenül zárult. Paláncz György tanácsnok személyére érkezett a javaslat, a Fidesz frakció, valamint a két MSzP-s képviselő meg is szavazta.  Ez a nyolc képviselő engedte a szavazatát nyilvánosságra hozni. Mivel azonban a másik nyolc jelen lévő testületi tag nem igennel voksolt, ezért nem lett harmadik alpolgármestere a városnak. Ez azonban továbbra is szabálytalan működést von maga után.

hirdetés

Megszületett az az önkormányzati rendelet, amely az illegális hulladéklerakással foglalkozik. Egy olyan szabályrendszert alkotott a testület, amely meghatározza, pontosan kinek mi a dolga, felelőssége a lerakott hulladékkal kapcsolatban. Feladata és felelőssége a önkormányzati szereplőknek, lehetősége pedig a lakosságnak van abban a tekintetben, hogy bejelenthetik ezeket az illegális lerakatokat.

hirdetés

Ugyancsak döntést hoztak több városi fejlesztéssel kapcsolatban – tette hozzá Opauszki Zoltán. Többek között a szociális városrehabilitáció infrastruktúrafejlesztési elemeit kiegészítő szoft beavatkozások megvalósítását célzó pályázat benyújtásáról esett szó az ülésen. A célok között szerepel közösségfejlesztést elősegítő programok indítása, folyamatos szociális munka megteremtése, egészségfejlesztési programok megvalósítása, bűnmegelőzést, a közbiztonság javítását célzó programok kialakítása. De egy Interreg Románia-Magyarország projekt keretében lehetőség nyílhat a Munkácsy Mihály Múzeum számára a Gabonamúzeum kiállítóhely fejlesztésére is.

Napirendre került a költségvetési rendelet módosítása, ugyanis az önkormányzat 244 millió forint további kiegészítő támogatásban részesült. Így egyes önkormányzati feladatok előirányzatának emelésére kerülhet sor, amelyekből kiemelendő a Békéscsabai Városgazdálkodási Kft. számára biztosított 48 millió forint, valamint a sporttámogatásokra biztosítandó 51 millió forint. A Közbiztonsági és közlekedésfejlesztési feladatokkal kapcsolatos kiadások előirányzatát 43 millió forinttal növelhetik. Ugyancsak téma volt az ülésen a 2024. évi költségvetési koncepció, az biztosan látszik, hogy a számok tekintetében nehezebb esztendő lesz, mint az idei.

hirdetés