Folytatódik a kormányablakok hálózatának fejlesztése

kormányablak, kormányablakok

Tavaly 12,7 millió ügyfél 13,3 millió ügyét intézték a kormányablakok Magyarországon, és tovább nőtt az ügyfél-elégedettség – közölte Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium (KTM) vasárnap az MTI-vel.

hirdetés

Felhívták a figyelmet arra, hogy 2023-ban négy új kormányablak nyílt. Már lehet távolról sorszámot húzni a Kormányablak mobilalkalmazásban, valamint hatékonyabban segítik a vak, gyengénlátó, siket és nagyothalló emberek akadálymentes kiszolgálását. A fejlesztések az idén is folytatódnak, egyebek mellett három új helyszínnel és két kormányablakbusszal bővül a kormányzati ügyfélszolgálatok hálózata.

hirdetés

Hozzátették: tavaly Battonyán, Eleken, Fertődön és Újszászon nyílt kormányablak. Így a lakosság több mint kétharmada él olyan településen, ahol működik kormányzati ügyfélszolgálat. A kormányablakbuszokban az ország többi településén élők is tudnak lakóhelyükön ügyet intézni: a 25 járműből álló flotta tavaly 5629 alkalommal látogatott el a kisebb településekre, és közel 50 ezren intézhették helyben ügyeiket.

A minisztérium kiemelte, hogy 2024-ben tovább folytatódik a több mint háromszáz helyszínen elérhető kormányablakrendszer fejlesztése. Így Dunaharasztiban, Turán és Túrkevén kormányablak nyílik, Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében és Zala vármegyében pedig egy-egy újabb kormányablakbusz áll szolgálatba.

Rámutattak arra, hogy jelentős fejlesztés valósult meg tavaly az akadálymentesítésben. Mára Braille-térképek segítik a vak és gyengénlátó ügyfeleket. Emellett az előző két évhez hasonlóan idén is indulnak jelnyelvi tanfolyamok, hogy minden kormányablakban legyen ügyintéző a siket és nagyothalló ügyfelek segítésére.

Tavaly óta a Kormányablak mobilalkalmazás segítségével már távolról is lehet sorszámot húzni. Akár már indulás előtt, így az utazással töltött idővel rövidülhet a várakozás – emlékeztettek. A fejlesztéseket az ügyfelek egyértelműen pozitívan értékelték. Az ügyfél-elégedettségi kérdőívet kitöltők közel 80 százaléka ugyanis úgy ítélte meg, hogy a szolgáltatás színvonala 2023-ban tovább javult – áll a közleményben.

MTI

hirdetés