Letartóztattak egy sarkadi férfit, mert megzsarolta feleségének munkaadóját

férfit elfogott, idős, rendőrség, kék, Gyulán, gyulai, jogosítványa, Pénzmosás Illusztráció: Körös Hírcentrum

Zsarolás bűntette miatt kezdeményezte a Gyulai Járási Ügyészség egy 30 éves büntetett előéletű sarkadi férfi letartóztatását, aki feleségének munkaadóját zsarolta meg, feljelentéssel fenyegetve meg őt.

A Békés Vármegyei Főügyészség közleményében azt írja, a férfi felesége Sarkadon egy lángossütödében végzett vasárnaponként alkalmi munkát anélkül, hogy őt a munkaadója munkavállalóként bejelentette volna. A férfi 2024. január 21-én üzenetet küldött a neje munkaadójának, melyben kifogásolta, hogy csak néhány órára foglalkoztatja a feleségét, majd közölte vele, hogy fel fogja jelenteni a NAV-nál, mivel a felesége úgy dolgozott nála, hogy nem volt bejelentve az adóhatósághoz munkavállalóként. Végül megegyeztek abban, hogy másnap személyesen találkoznak.

hirdetés

Másnap – január 22-én – a terhelt felkereste a lakásán a sértettet, számon kérte, hogy miért nem hívja a feleségét hosszabb időre dolgozni, majd jogtalan haszonszerzés végett ismételten megfenyegette azzal, hogy fel fogja jelenteni a NAV-nál, amiért a feleségét bejelentés nélkül foglalkoztatja. A férfi ezt követően azt is közölte a sértettel, hogy ha fizet 200.000.-Ft-ot, akkor elfelejti az egészet, azaz nem fog feljelentést tenni. A sértett ekkor tájékoztatta, hogy ennyit nem tud fizetni, mert nem rendelkezik ennyi pénzzel. Erre a terhelt felvetette, hogy a sértett garázsában korábban látott hangfalak és erősítő fejében eltekint a feljelentés megtételétől.

A sértett ebbe beleegyezett, így a megbeszéltek szerint a terhelt egy másik férfi társaságában elment a sértett garázsához, ahol a fenyegetés hatására a sértett átadott a részükre 2 db 60.000.-Ft értékű hangfalat és 1 db 50.000.-Ft értékű erősítőt. Ezen felül a terhelt társa – a sértett figyelmetlenségét kihasználva – jogtalan eltulajdonítási szándékkal magához vett egy 80.000 Ft értékű benzinmotoros láncfűrészt is. A láncfűrész eltűnését észlelve a sértett felhívta a terheltet, és számon kérte rajta a fűrész elvitelét, aki ekkor további 15.000 Ft-ot kért a sértettől a láncfűrész visszaszolgáltatásáért.

A kényszerintézkedés kezdeményezésére elsősorban a szökés, elrejtőzés, illetőleg a bűnismétlés veszélye miatt került sor, de megállapítható volt a bűnismétlés ténye is tekintettel arra, hogy a férfival szemben a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt folytat nyomozást, a férfi pedig a gyanúsítotti kihallgatását követően követett el újabb, szabadságvesztéssel büntetendő szándékos bűncselekményt.

A Gyulai Járásbíróság nyomozási bírója az ügyészség indítványával egyetértve 1 hónapra elrendelte a férfi letartóztatását.