Fogházba kerülhet az a férfi, aki halálos balesetet okozott a 47-es főúton

halálos baleset 47-es út Fotó: katasztrófavédelem

Halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat a Gyulai Járási Ügyészség és vádiratában végrehajtandó fogházbüntetés és közúti járművezetéstől eltiltás büntetés kiszabására tett indítványt egy 52 éves büntetlen előéletű mezőberényi férfival szemben, aki 2022 novemberében a 47. számú főúton okozott halálos kimenetelű közlekedési balesetet. A nyomozás során felmerült, 600.000.-Ft-ot meghaladó bűnügyi költséget is neki kell majd megfizetnie az ügyészség indítványa szerint.

A Békés Vármegyei Főügyészség közleményben azt írja, a férfi 2022. november 18-án, a kora reggeli órákban a tulajdonát képező személygépkocsit vezetve közlekedett Mezőberény lakott területén kívül a 47. számú főúton Békéscsaba felől Mezőberény irányába. Haladása során az előtte haladó, legalább 6 gépjárműből álló járműsor folyamatos előzésébe kezdett. Ennek érdekében áttért a menetirány szerinti bal oldali forgalmi sávba és folyamatosan, a jobb oldali forgalmi sávba történő visszatérés nélkül elhaladt öt jármű – négy személygépkocsi és egy autóbusz – mellett. Ezt követően a menetiránya szerinti jobb oldali forgalmi sávba történő visszatérés nélkül egy 40 km/h körüli sebességgel, figyelmeztető jelzéssel ellátott lassú járműből és a hozzá kapcsolt ún. földrostagépből álló járműszerelvény előzésébe kezdett.

hirdetés
halálos baleset 47-es út
Fotó: katasztrófavédelem

Az előzés megkezdésekor azonban helytelenül mérte fel az előzés céljából igénybe vett bal oldali forgalmi sáv szabad területét, így későn észlelte az ott, vele szemben szabályosan közlekedő személygépkocsit, melynek következtében összeütköztek. A vétlen autós a balesetet az úttest menetiránya szerinti jobb oldali széle felé történő húzódással megkísérelte elhárítani, azonban az ütközést elkerülni ennek ellenére nem tudta. A sértett által vezetett személygépkocsi világítóberendezése a balesetet megelőzően működött, így a jármű a terhelt számára a lassú jármű előzése során mindvégig objektíve észlelhető volt. A baleset következtében a vétlen autót vezető 38 éves férfi olyan többszörös súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen elhalálozott, a terhelt maga pedig 8 napon túl gyógyuló súlyos sérüléseket szenvedett.

A terhelt a cselekményével megszegte a KRESZ 34.§ (1) bekezdés a) pontjában foglaltakat, amely szerint előzni abban az esetben szabad, ha az előzés céljából igénybe venni kívánt forgalmi sáv olyan távolságban szabad, hogy – figyelemmel az előzni kívánó és a megelőzendő jármű sebessége közötti különbségre – az előzés a szembejövő forgalmat nem zavarja.

Ez is érdekelheti: