Magyar Péter: A változás elkezdődött

Magyar Péter országjáró Gyula Magyar Péter / Fotó: Körös Hírcentrum

A Békés vármegyei Gyulán kezdte országjáró kampányát Magyar Péter. A Tisztelet és Szabadság Párt (Tisza Párt) alelnökének második útja a megyeszékhelyre, Békéscsabára vezetett.

Mindkét helyszínen érdeklődő tömeg várta Magyar Pétert, aki a beszédek előtt néhányakat kézfogással üdvözölt, később pedig a jelenlévőknek lehetősége volt kérdezni is tőle. A rendezvények zavargásoktól mentesen, jó hangulatban teltek.

hirdetés

„A változás elkezdődött (…) Mostantól semmi sem lesz úgy, ahogy eddig volt. Hosszú és kemény küzdelem lesz, de a ti segítségetekkel, a magyarok millióinak segítségével, tégláról téglára, lépésről lépésre vesszük vissza a hazánkat és építünk egy új, modern, békés európai Magyarországot” – hangoztatta beszédeiben.

Mint mondta, szinte az összes szakterületen, így például az egészségügy és az oktatás területén mielőbbi megreformálására van szükség. „Hiányoznak a valódi egyeztetések, a szakértők és az érintettek meghallgatása. De mivel a jelenlegi kormányzás nem hallgat meg senkit, és a nap 24 órájában a nemzeti vagyon kijátszásán és ennek propagandával történő elfedésén ügyködik, így nyilván a valódi szakkérdésekről nincs ma lehetőség egyeztetni.” A Tisza Párt alelnöke szerint, Magyarország ma egy „családi részvénytársaság.”

Ígérete szerint, pártja győzelme esetén, – többek között -, hazahozzák a kormányzati korrupció miatt befagyasztott, több ezer milliárd forintos uniós támogatásokat. Visszaadják a tanári pálya megbecsültségét, a szabad tankönyvválasztás jogát. A közétkeztetést európai színvonalúvá teszik. Azonnal rendezik a megalázó ápolói béreket. Megoldást kínálnak az elfogadhatatlanul hosszú kórházi várólisták problémájára és a több száz betöltetlen vidéki háziorvosi és fogorvosi praxisra. Jelentősen megemelik a családi pótlék összegét. Visszaállítják a közmédia függetlenségét. Emellett Magyarország haladéktalanul csatlakozik az Európai Ügyészséghez és zéró toleranciát hirdetnek a korrupció minden formájára – ez utóbbi kijelentése kapta talán a legnagyobb tapsot a jelenlévőktől.

A Tisza Párt alelnökének gyulai beszéde itt, a békéscsabai felszólalása pedig alább nézhető meg.

Magyar Péter országjáró kampánya az alábbi Békés vármegyei településeken folytatódik:

Április 18.
– Sarkad 9:15 – Éden Büfé Sarkad (reggeli lángosozás, kötetlen beszélgetés)
– Méhkerék 10:30 – helyi gazdaság megtekintése
– Gyomaendrőd 12:30 – Three Rivers Pub (rövid beszéd, kötetlen beszélgetés)
– Szarvas 15:00 – látogatás a Mini Magyarország Parkban
– Szarvas 15:45 – Magyarország Közepe Emlékmű – (beszéd, kötetlen beszélgetés)
– Orosháza 18:00 – Győri Vilmos tér, a Polgármesteri hivatal közelében (beszéd, kötetlen beszélgetés)

Április 19.
– Kunágota 9:00 (kötetlen beszélgetés)
– Battonya 11:00 – Főtér (kötetlen beszélgetés, séta)
– Mezőhegyes – 13:30 – Béke Park, Művelődési ház – (séta, kötetlen beszélgetés)

Magyar Péter országjáró Gyula és Békéscsaba
Fotó: Körös Hírcentrum
Fotó: Körös Hírcentrum
Magyar Péter országjáró Gyula és Békéscsaba
Fotó: Körös Hírcentrum
Fotó: Körös Hírcentrum
Magyar Péter országjáró Gyula és Békéscsaba
Fotó: Körös Hírcentrum
Fotó: Körös Hírcentrum
Fotó: Körös Hírcentrum
Fotó: Körös Hírcentrum
Fotó: Körös Hírcentrum
Fotó: Körös Hírcentrum