Kizárta NATO-katonák ukrajnai bevetését a brit külügyminiszter

Kárpátalja, drón, orosz, Ukrán háború, párizs, olimpia

David Cameron brit külügyminiszter pénteki nyilatkozatában kizárta annak lehetőségét, hogy a NATO katonákat küldjön az ukrajnai hadszíntérre.

hirdetés

Cameron előző nap Kijevbe érkezett, ahol találkozott Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, pénteken pedig a nyugat-ukrajnai Lviv (Lemberg) városába látogatott. A Sky News brit hírtelevíziónak adott, Lvivből közvetített pénteki interjúban kijelentette: veszélyes eszkalációt jelentene, ha NATO-katonák jelennének meg Ukrajna területén.

hirdetés

Cameron nyilatkozatának közvetlen előzményeként Emmanuel Macron francia elnök a The Economist című brit politikai-gazdasági folyóirat e héten megjelent kiadásának nyilatkozva egyértelmű igennel válaszolt arra a kérdésre, hogy kitart-e a nyugati szárazföldi alakulatok Ukrajnába küldéséről tett korábbi kijelentései mellett. „Nem zárok ki semmit, mivel olyasvalakivel állunk szemben, aki szintén nem zár ki semmit” – fogalmazott Vlagyimir Putyin orosz elnökre utalva a francia államfő.

Macron szerint a Nyugat túlságosan tétovázó álláspontra helyezkedett azzal, hogy cselekvési határokat szabott magának olyasvalakivel szemben, akinek „már semmiféle ilyen korlátai nincsenek”. David Cameron a pénteki Sky News-interjúban ugyanakkor kijelentette: nincs szükség arra, hogy NATO-katonákat küldjenek Ukrajnába, hiszen egyedül Nagy-Britannia csaknem 60 ezer ukrán katonának nyújtott eddig kiképzést. „Nem hiszem, hogy helyénvaló lenne, ha NATO-katonák orosz katonákat ölnének” – fogalmazott a brit külügyminiszter. Cameron kijevi tárgyalásain új brit fegyverszállítási csomagot jelentett be. Ebben precíziós irányított bombák, légvédelmi rakéták, valamint száz mobil légvédelmi egység kialakításához elegendő felszerelés szerepel majd.

A brit külügyminiszter bejelentette azt is, hogy Nagy-Britannia megkétszerezi hazai lőszergyártását, és erre a következő tíz évben 10 milliárd fontot (4560 milliárd forintot) fordít. A termelés ilyen mértékű növelése lehetővé teszi Nagy-Britannia számára saját nemzetbiztonságának megőrzését úgy, hogy közben Ukrajna fegyverellátását is fenn tudja tartani mindaddig, amíg ez szükséges – fogalmaz a londoni külügyminisztérium Cameron ukrajnai látogatásáról szóló pénteki beszámolója. Rishi Sunak brit miniszterelnök a minap minden eddiginél nagyobb, 500 millió font (230 milliárd forint) értékű új katonai segélyprogramot jelentett be Ukrajna számára. A brit kormány a háború kezdete óta csaknem 12 milliárd font (5500 milliárd forint) értékű katonai, humanitárius és gazdasági segítséget nyújtott Ukrajnának.

MTI

hirdetés