Albánia ellen kezdenek a címvédő olaszok az egyik legerősebb csoportban

A németországi labdarúgó Európa-bajnokság egyik legerősebb csoportjában, a B-ben is elkezdődik szombaton a küzdelem: a spanyolok a horvátokkal játszanak 18 órakor Berlinben, 21 órától pedig a címvédő olaszok mutatkoznak be Dortmundban az albánok ellen.

Az olasz-albán csata esélyese papíron egyértelműen a címvédő Squadra Azzurra, ugyanakkor a sportstatisztikákkal foglalkozó Gracenote a találkozóval kapcsolatban többek között azt is kiemelte, hogy a balkáni válogatott játékosai közül 10-en is Olaszországban futballoznak, és kilencen a Serie A-ban játszottak a nemrég zárult idényben. Kristjan Asllani például a bajnok Internazionale játékosa, és tevékenyen kivette a részét a diadalból, hiszen 23 mérkőzésen lépett pályára a milánói kék-feketék mezében az elmúlt szezonban.

hirdetés

Az albánokkal kapcsolatos érdekesség az is, hogy az Eb-keret minden tagja légiós, ez pedig a kontinenstornán szereplő 24 válogatottból csak kettőre igaz – a dánoknál szintén egyetlen olyan futballista sincs a keretben, aki a hazájában szerepelne klubcsapatban.

A címvédő Olaszország eddig négyszer játszott Albániával, és mind a négy összecsapást megnyerte, ezekből kettő volt tétmérkőzés: a 2018-as világbajnokság selejtező-sorozatában, 2017-ben otthon 2-0-ra, idegenben 1-0-ra győztek az olaszok.

Olaszországnak ez már a 11. Európa-bajnoksága, sorozatban pedig a nyolcadik, legutóbb 1992-ben maradt le az együttes a kontinenstornáról. Nyitómérkőzései közül csupán egyet veszített el a csapat, mégpedig a 2008-as tornán Hollandiával szemben, e mellett négyszer megnyerte az első meccsét, ötször pedig döntetlennel kezdett. A helyszín kedvező lehet az olaszok számára, Dortmundban ugyanis a 2006-os vb-n az elődöntőben itt győzték le a németeket hosszabbítás után 2-0-ra, ezen kívül 2011-ben barátságos meccsen 1-1-et játszottak a Nationalelffel ebben a stadionban.

Az olaszok keretében mindössze három légiós van, a bajnok Internazionale pedig öt futballistát ad az Eb-csapatba. A városi rivális AC Milanból egyetlen játékos sem szerepel a keretben, ami legutóbb az 1938-as vb-n fordult elő. Az Eb-k történetében másodszor résztvevő albánok előzetesen a leginkább esélytelenek a B csoportból való továbbjutásra, ugyanakkor győzelmük már van Eb-ről, a 2016-os tornán ugyanis két vereség után a harmadik csoportmeccsükön 1-0-ra verték Romániát. Az olasz-albán meccs előtt a vb-bronzérmes horvátok találkoznak Spanyolországgal, a két együttesnek ez lesz a 11. egymás elleni mérkőzése. Az örökmérleg spanyol fölényt mutat, a háromszoros Európa-bajnok dél-európai csapat ugyanis ötször nyert, míg a horvátok háromszor diadalmaskodtak, kétszer pedig döntetlennel zárult a meccs. A Gracenote előzetes becslése szerint Spanyolország a harmadik legnagyobb esélyes az Eb-trófea megszerzésére, ugyanakkor Horvátország a hatodik ezen a listán.

A spanyol Lamine Yamal lehet az Eb-k történetének legfiatalabb játékosa, ha pályára lép a szombat esti meccsen. Az FC Barcelona futballistája 16 éves és 338 napos lesz akkor, ezzel megelőzi a ranglistán a lengyel Kacper Kozlowskit, aki 17 évesen és 246 naposan játszott kontinensbajnoki meccsen, épp a spanyolok ellen 2021 júniusában, Sevillában. A spanyolok a horvátokkal játszották a 2022/2023-as Nemzetek Ligája-kiírás döntőjét Rotterdamban, ahol gól nélküli döntetlen és hosszabbítás után tizenegyesekkel diadalmaskodtak 5-4-re.

Bár a nagy tornákon az első mérkőzések javarészt az óvatosabb játékról szólnak, a B csoport erősségét tekintve minden találkozónak óriási tétje és súlya lesz a továbbjutást illetően, így várhatóan mind Dortmundban, mind pedig Berlinben győzelemre törő csapatokat láthat majd a közönség. A következő körben, jövő szerdán és csütörtökön a horvátok az albánokkal, az olaszok pedig a spanyolokkal csapnak össze.

Köln, 2024. június 13. A kölni RheinEnergieStadion, a német első osztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő FC Köln otthona, 2024. június 13-án. Itt rendezik meg a labdarúgó Európa-bajnokság A csoportjának első fordulójában a Magyarország – Svájc mérkőzést június 15-én. MTI/Koszticsák Szilárd

Kis Tamás/MTI