Családjával biciklizett egy férfi 2024. július 8-án 20 óra 30 perc körül Gyulán a Városház utcában. Szabályosan a kerékpársávon haladtak, amikor a férfi egy erős lökést érzett, ami a kerékpárját érte. Sikerült megtámasztania magát a lábával így nem esett el. Látta, hogy egy számára ismeretlen fiatal rúgott belé azért, hogy provokálja őt.
Családját féltve a férfi a feleségével és gyermekével együtt eltekert a helyszínről, de mivel a bicikliben jelentős anyagi kár keletkezett nem sokkal távolabb hívták a rendőrséget. A férfi pontos személyleírást adott a támadójáról, a percek alatt kiérkező járőrök pedig a helyszín közelében elfogták a fiatalt, aki az intézkedés közben is agresszíven és zavartan viselkedett. A 22 éves fiút előállították a rendőrkapitányságra, ahol a gyorsteszt kábítószerfogyasztást mutatott ki nála.
Ez is érdekelheti
Autós üldözésig fajult egy családi vita OrosházánA Gyulai Rendőrkapitányság rendőrei őrizetbe vették és közlekedés biztonsága elleni bűntett gyanúja miatt büntetőeljárást indítottak ellene, valamint vizsgálják a kábítószer fogyasztásával összefüggő bűncselekmények gyanúját is.
Békés VMRFK