Szilágyi: olyan érzés volt, mintha ő lenne a háromszoros olimpiai bajnok

olimpia, Szilágyi Áron

Olyan érzés volt, mintha ő lenne a háromszoros olimpiai bajnok és én az újonc olimpikon – fogalmazott Szilágyi Áron azt követően, hogy váratlan vereséget szenvedett a 32 között a férfi kardozók szombati egyéni versenyében a párizsi olimpián.

Elmondása szerint alapvetően nagyon jó érzésekkel jött ki a csarnokba, nem gondolta, hogy ennyire megverik, vagy ennyire nem lesz fogalma, mit kell csinálnia. „Őszintén, azt mondtam magamnak, hogy ez most egy újabb lehetőség éremszerzésre, vagy arra, hogy ott legyek a legjobbak között, de sajnos ebből már nem lesz érem” – szögezte le.

hirdetés

Az MTI érdeklődésére, hogy min ment el a mérkőzés, úgy reagált, hogy gyakorlatilag mindenen. „Nem tudok olyan elemet kiemelni, amiben jobb lettem volna az ellenfelemnél. Taktikailag fölém nőtt, és azt mondom, hogy technikailag is. Bejöttek a parádjai, ültek a támadásai, védekezésben is ügyesen kimozgott és fizikailag is fölém nőtt, pedig alapvetően inkább nekem lett volna ez a taktikám. Másrészt mintha olvasott volna, tusról tusra pontosan tudta, hogy mi fog történni” – elemezte a történteket.

„Elképesztő, hogy 6-0-ra elhúzott az ellenfelem, de onnan azért volt egy-két jó pillanatom. Talán 6-4-re is feljöttem, és akkor azt hittem, hogy meglehet, de ott elvágtam egy támadást, ami nagyon nagy butaság volt. Ha ott nem 7-4, hanem 6-5 az állás, akkor az asszó alakulhatott volna egészen másképpen is. Talán több pillanat is volt, de rögtön lecsapott rá az ellenfelem, vagy nem sikerültek a befejezések” – folytatta az elemzést. Hozzátette: rossz érzés volt fenn lenni a páston, de olyan sokk volt számára az asszó, hogy egyelőre még csak nem is csalódott vagy dühös. A 34 éves magyar vívó egyéniben a 2008-as, pekingi olimpia óta először szenvedett vereséget ötkarikás játékokon.

Fotó: Párizs, 2024. július 27. Szilágyi Áron a kanadai Fares Arfa elleni asszójában a legjobb 16 közé jutásért a férfi kard egyéni versenyében a 2024-es párizsi nyári olimpián a Grand Palais kiállítócsarnokban 2024. július 27-én. A címvédő Szilágyi Áron kikapott az első fordulóban. MTI/Illyés Tibor

Gyuricza Róbert/MTI