Vereséggel kezdett a férfi kézilabda-válogatott

olimpia, kézilabda

A magyar férfi kézilabda-válogatott 35-32-re kikapott Egyiptomtól a párizsi olimpia csoportkörének első fordulójában, szombaton.

A magyarok hétfőn az amerikai kontinens legjobbjával, Argentínával, szerdán Norvégiával, pénteken a világbajnok Dániával, jövő vasárnap pedig a házigazda, címvédő és Európa-bajnok Franciaországgal találkoznak. A negyeddöntőbe az első négy helyezett jut.

hirdetés

A spanyol-szlovén meccs után a második szombati mérkőzésre is megtelt a dél-párizsi vásárközpont hatos csarnokában kialakított aréna, ami mintegy hétezer szurkolót jelent. A zászlók és a hangerő alapján némileg többségében voltak a magyar drukkerek, akik a feliratok szerint Püspökladányból és Ferencvárosból is érkeztek a francia fővárosba.

Védekezésben és támadásban is több hibával kezdett a magyar csapat, ezért öt perc elteltével már 4-1-es hátrányban volt. Az Afrika-bajnokság címvédője szinte minden kihagyott lövést, labdaeladást, lépéshibát, rossz passzt góllal büntetett, és bár Bartucz László védéseivel 7-6-ra felzárkóztak a magyarok, Chema Rodríguez szövetségi kapitánynak két perccel később időt kellett kérnie (6-10). Ennek és a cseréknek sem volt számottevő hatásuk, mert 8-1-es sorozata végén már nyolc találat volt Egyiptom előnye. Ebben az időszakban a támadójáték pontatlanságainál is meglepőbb volt a szellős, olykor rendezetlen védekezés. A 17. perc után nem nőtt tovább a különbség, némileg javult a magyarok teljesítménye, ennek köszönhetően 19-15-re felzárkóztak a szünet előtt.

A második félidőt sokkal éberebben, feszesebben kezdte a nemzeti együttes, amely két találatra csökkentette a hátrányát, de az egyiptomiak távoli átlövéseire továbbra sem volt ellenszere. Egyre kevesebb volt a hiba, jöttek a védések Palasics Kristóftól, és amikor már csak 23-22-re vezetett az afrikai csapat, szövetségi kapitánya, a Szegedet tíz évig irányító Juan Carlos Pastor időt kért. Bár egy 4-0-s sorozat végén összejött az egyenlítés, a vezetést nem sikerült átvenni, mert az ellenfél játéka ismét pontosabbá és hatékonyabbá vált.
Chema Rodríguez kétirányítós játékkal próbálkozott, de az 56. percben megint négy volt közte (28-32). Nagy hajrával újra visszakapaszkodtak Bánhidi Bencéék, az utolsó perc 33-32-es állással kezdődött, de ekkor is az ellenfél bizonyult pontosabbnak, és mivel egyszer sem került hátrányba az egész meccsen, megérdemelten nyert.

Bartucz László öt, Palasics Kristóf hat, a túloldalon Karim Hendavi három, Mohamed Ali hat védéssel zárt. A magyaroknak 12 eladott labdájuk volt a találkozón. A két csapat 19. egymás elleni mérkőzésén 15 magyar siker és három döntetlen után ez volt az első egyiptomi siker rendes játékidőben.

Eredmény,
férfi kézilabda, csoportkör, 1. forduló, B csoport:
Egyiptom-Magyarország 35-32 (19-15)
———————————-
Dél-párizsi 6-os Aréna, v.: Nacsevszki, Nikolov (északmacedónok)
lövések/gólok: 51/35, illetve 46/32
gólok hétméteresből: 3/2, illetve 6/5
kiállítások: 4, illetve 8 perc

Magyarország:
————
Bartucz – Bóka 4, Szita 1, Bánhidi 3, Sipos, Ancsin 3, Lékai 4, cserék: Imre 7, Fazekas 5, Bodó 4, Ilic 1, Rosta, Palasics, Ligetvári az egyiptomi gólszerzők: Jahja, Adel 9-9, el-Dera 6, Szanad 5, el-Vakil 3, Zein 2, Tarek 1

Fotó: Párizs, 2024. július 27. Bodó Richárd (j) és az egyiptomi Mohab Abdel-Hák a 2024-es párizsi nyári olimpia férfi kézilabdatornája B csoportjában játszott Magyarország – Egyiptom mérkőzésen a Dél-párizsi Arénában 2024. július 27-én. MTI/Czeglédi Zsolt

MTI