A cselgáncsozó Tóth Krisztián egy vereséggel búcsúzott

TÓTH Krisztián kiesett párizsban

A 90 kilogrammos Tóth Krisztián első mérkőzésén kikapott és kiesett szerdán a párizsi olimpia cselgáncstornáján.

hirdetés

Az MTK klasszisa – aki bronzérmet nyert a tokiói játékokon – a 32 között a román Alex Crettel találkozott, akit legyőzött eddigi egyetlen összecsapásukon, a tavalyi Európa-bajnokságon. A nemzetközi eredményeket tekintve az ellenfél egy Eb-bronznál tartott, míg a 30 éves magyar vb-ken kétszer, Eb-ken pedig már ötször állhatott dobogóra.

hirdetés

Második csatájukra a Mars-mező Arénában került sor, ahol Cret kezdett jobban, kétszer is földharcra kényszertette Tóthot, akit egy perc után meg is intettek. A magyar dzsúdós egy remek válldobást indított, de nem tudta továbbvinni az akciót, viszont Cret is megkapta a figyelmeztetést. Az alapidő lejárta előtt megint Tóthot intették, majd jöhetett az aranypontig tartó ráadás. A hosszabbításban a román cselgáncsozó volt aktívabb, ami szűk másfél perc elteltével újabb figyelmeztetést ért a magyar versenyző számára, és a harmadik intés már a leléptetését jelentette.

A hétfős magyar küldöttség talán legnagyobb éremesélyese így helyezetlenül zárt a francia fővárosban. A csütörtöki versenynapon a 100 kilós Vég Zsombor lép tatamira az olimpián.

Ambrus Gábor/MTI

Fotó: Párizs, 2024. július 31. Tóth Krisztián (fehérben) a román Alex Cret ellen küzd a 2024-es párizsi nyári olimpia férfi cselgáncstornája 90 kg-os súlycsoportjának selejtező körében a párizsi Mars-mező Arénában 2024. július 31-én. A magyar cselgáncsozó kikapott, így kiesett a versenyből.

MTI/Kovács Tamás

hirdetés