Két magyar csapat is elődöntőért játszik, rajt a kajak-kenu pályán – ELŐZETES

Mihók Attila

A magyar női kézilabdázók és vízilabdázók az elődöntőért játszanak a párizsi olimpia keddi versenynapján, a rendszerint több érmet, közte aranyakat szerző kajak-kenusok pedig az előfutamokkal megkezdik szereplésüket a Vaires-sur-Marne-i pályán.

A női kézisek Lille-ben lépnek pályára a negyeddöntőben, ellenfelük a svéd válogatott lesz. Golovin Vlagyimir együttese két-két győzelemmel és vereséggel, valamint egy döntetlennel csoportja harmadik helyezettjeként lépett tovább a legjobb nyolc közé, míg a skandinávok másodikként zártak a hatosukban. A magyar-svéd párharc győztese a francia-német mérkőzés továbbjutójával találkozik majd az elődöntőben.

hirdetés

Az előző olimpián bronzérmes női vízilabdázók a címvédő és világbajnok Egyesült Államokkal csatáznak az elődöntőért. A két csapat nagyon jól ismeri egymást, júniusban a felkészülés során is összecsaptak egymással Kaliforniában, akkor egy-egy mérkőzést nyert mindkét együttes. A két válogatott útja sorozatban a negyedik világversenyen keresztezi egymást, a 2022-es budapesti és az idei dohai vb döntőjében, valamint a 2023-as fukuokai vb ötödik helyéért rendezett összecsapáson is az amerikaiak nyertek, a magyarok célja, hogy megszakítsák ezt a szériát.

A vitorlázók küzdelmeinek otthont adó marseille-i yachtkikötőben kedden rendezik a magyar érdekeltségű hajóosztályok éremfutamait, az hétfő (ma) estére derül ki, hogy a világ- és Európa-bajnok Érdi Mária (ILCA 6) és az Eb-ezüstérmes Vadnai Jonatán (ILCA 7) ott lehet-e a versenyben, erre utóbbinak van reális esélye.

A kajak-kenusoknál hat számban kezdődnek el a küzdelmek az előfutamokkal. A férfi (Nádas Bence, Csizmadia Kolos, Kuli István, Tótka Sándor) és a női (Pupp Noémi, Fojt Sára, Csipes Tamara, Gazsó Alida Dóra) kajak négyes, a férfi (Adolf Balázs, Hajdu Jonatán) és a női (Kiss Ágnes, Nagy Bianka) kenu páros, valamint a négy kajak kettes (Nádas és Tótka, Kopasz Bálint és Varga Ádám, Csipes és Gazsó, valamint Pupp és Fojt) egyformán 500 méteren száll vízre.

A Mars-mező Arénát a birkózók veszik birtokukba, magyar részről a kötöttfogásúak 77 kilós súlycsoportjában érdekelt Lévai Zoltán lép először szőnyegre – ezen a napon a nyolcad-, negyed- és elődöntőket bonyolítják le. Ebben a kategóriában Lőrincz Tamás a címvédő, a BHSE tavalyelőtt vb-ezüstérmes versenyzőjének ugyan van esélye, hogy magyar kézben tartsa az olimpiai aranyat, ám ehhez egyértelműen bravúrokra lesz szüksége a nagyon sűrű és erős mezőnyben.

A Stade de France-ban folytatódnak az atlétikai versenyek: Bánhidi-Farkas Petra a távolugrás selejtezőjében áll rajthoz, Molnár Attilának (400 m) és Takács Boglárkának (200 m) pedig hétfőn (ma) kell jól szerepelnie ahhoz, hogy kedden is ott lehessen száma elődöntőjében, illetve fináléjában.

Fotó: Saint-Denis, 2024. augusztus 4. Mihók Attila szövetségi kapitány a 2024-es párizsi nyári olimpia női vízilabdatornáján az A csoportban játszott Magyarország – Ausztrália mérkőzés után a Párizs melletti Saint-Denis-ben lévő Vizes Központban 2024. augusztus 4-én. A magyar válogatott ötméteresek után 14-12-re kikapott. MTI/Kovács Tamás

MTI